Bekékülnek a reptéri Volvók

Ács Attila   ·   2013.05.24. 13:15
IMG_4925_fooldal

Az új budapesti flottaszín nem aratott osztatlan sikert: a támogatók szerint ideje volt váltani egy vidámabb árnyalatra, az ellenzők viszont nem értik, hogy miért kellett megtörni egy több mint százéves hagyományt, ráadásul az emberek megkérdezése nélkül. Az új szín mellett annak idején azzal érvelt a BKK, hogy olcsóbb, hiszen csak egyféle festékkel kell dolgozni, és nem fog többletkiadást jelenteni, mert csak akkor kapják meg a buszok az új egyenruhát, amikor egyébként is aktuális lenne a felújításuk.

Az első érv a „kisvolvók” forgalomba állításakor dőlt meg (hiszen a buszok fekete betéteket is kaptak), a második pedig most, ugyanis a második (FKU) és a harmadik (FLR) szériás Volvókról van szó, amik felújítása egyelőre még nem lenne indokolt. Persze erről szó sincs, a 2005-ös és 2006-os gyártású buszokat csupán átfényezték, illetve az utasterüket kitakarították, máshoz nem nyúltak.

A 200E-n közlekedő tíz Volvo 7700A-t az egységesség jegyében folyamatosan fényezi át a BKV, a hasonló megjelenésű, egykor Genfben közlekedő, ám több évet kényszerpihenőn töltött 7000A-k forgalomba állása viszont a nyár közepére várható.

FLR-749 a 136E viszonylaton. Az új fényezés nem egyezik meg teljesen a genfi Volvókéval (elmaradt az ablaksáv feletti fekete csík), illetve (egyelőre még) a matricák is hiányoznak. Sajnos a felnik is szürkék lettek, nem ezüst színűek<br>(fotó: Rell Boldizsár)

Kapcsolódó hírek