Bengáli-búcsú Debrecenben

iho/vasút   ·   2011.08.06. 09:38
00

A Bengálikat 1961-ben kezdték el gyártani a budapesti Füzesi főműhelyben. A villamosok azonban nem töltöttek el hosszú időt Budapesten, az egyirányú széria (1100-as pályaszámúak) utolsó példánya 1980-ban búcsúzott a fővárostól, míg az 1963 óta gyártott először nyolc, majd átalakítás után tízajtós, kétirányú példányokat 1982-83 között selejtezték, illetve adták el vidékre. Az első kocsit 1961. szeptember huszadikán vették állományba, ennek tiszteletére Budapestre érkezik a debreceni 492-es pályaszámú motorkocsi. A villamost Budapesten vették először állományba 1233-as pályaszámon, a kétirányú tízajtós kocsit 1983. február 15-én selejtezték, ekkor vásárolta meg Debrecen. A búcsú tiszteletére a Debreceni Villamos Barátok Társasága (DVBT) és a DKV Zrt. feldíszítette a villamost, amely egy utolsó kört tesz meg a város villamosvonalán.

Most még tipikus együttállás a Nagyállomásnál: Bengáli és KCSV6

Búcsúzik a kocsi Debrecentől

A kocsi belsejét feldíszítették az ünnepi alkalomra

A Bengálik egészen a kétezres évek elejéig meghatározták Debrecen, Miskolc és Szeged közlekedését, összesen 181 kocsi készült belőlük, amely darabszámban megelőzi a jóval fejlettebb ipari csuklósokat.

A vidéki villamosüzemek közül Miskolcról tűntek el először a Bengálik, ahová 1962-től 1978-ig összesen ötvenhat motorkocsi érkezett különböző kialakítással. Legutoljára az 1970 és 1978 között, Debrecenből vásárolt kétirányú tízajtós kocsikat selejtezték, az utolsó kocsik 2004-ig jártak.

Szegeden jelenleg már nincs szükség a Bengálikra, de a kétirányú tízajtós kocsikat ki tudják használni a jelenlegi vágányzárak folyamán is. A napfény városába összesen negyven Bengáli érkezett, itt közlekedett a kétirányú tízajtós kocsik prototípusa, a budapesti 1200-as kocsi is, amelyet itt 820-asra számoztak. A kocsi jelenleg Budapesten várja felújítását.

Felújított, de mégis puritán, igazi bengális vezérlőasztal

A GPS viszont nem volt része a gyártáskori szériafelszerelésnek

Mint ahogy a kényelmes vezetőülés sem

Rendszeres forgalomban ma már csak Debrecenben láthatunk Bengálit, ekkor is csak főleg hétköznap. Az egykoron 33 darabos széria mára hatra fogyatkozott, a villamosok a KCSV6-os kocsikkal együtt adják ki a csúcsidei kapacitást. Debrecenbe 1962-ben érkezett az első egyirányú széria, a többi városhoz hasonlóan részben Budapestről. Itt valóban megérdemlik a „házi csuklós” titulust, 1969-től ugyanis a Füzesi főműhelytől a Debreceni Közlekedési Vállalat saját műhelye vette át a gyártást. Jelenleg már csak a tízajtós példányokkal találkozhatunk, ezek közül egy évre Budapestre távozik a 492-es pályaszámú szerelvény, amely nosztalgiameneteken vesz részt.

Mi fán terem a Bengáli?

A tiszteletkör után a kocsiszíni vágányon

Legközelebb a fővárosban találkozunk a félévszázados sorozat képviselőjével<br>(Ács Attila felvételei)

Búcsú a Nagyerdőtől <br> (fotó: Fodor Illés)

A Weszprémy utcában is pózolt a Bengáli. A kissé kényelmetlen futásuk ellenére a kapacitásukra egyetemi időszakban szükség van <br> (Fodor Illés felvétele)

Kapcsolódó hírek