Bepillantás az osztrák parlament közlekedési bizottságának ülésére

iho/vasút   ·   2018.03.11. 08:45
hofer_wien_kislid

Az osztrák vasúti beruházások kerettervében lévő összes projekt megvalósul – nyilatkozta Norbert Hofer az osztrák parlament közlekedési bizottságában. A megvalósulás időpontja azonban kérdéses – tette hozzá, és ezzel azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek a projektek számának tervbe vett csökkentéséről szóltak.

Korábban politikai körökben és a sajtóban is egymásnak ellentmondó találgatások kaptak lábra arról, hogy az ÖBB jelentősen szűkíteni lesz kénytelen az új beruházásokra szánt keretet. Mások szerint csak arról van szó, hogy a még érvényes kivitelezési szerződéssel nem rendelkező projektek esetében fennáll a lehetőség, hogy egyes programpontokon finomítsanak, és így annak hatékonyságát növeljék. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezeket a projekteket törölnék.

Norbert Hofer szerint az is fontos, hogy a vasúti nagyprojekteknek fenntartott összegeket úgy osszák be, hogy az az építési konjunktúra egyenletes lefutását biztosítsa, ezáltal elkerülhető az iparág túlterhelése, túlzott kapacitások létrehozása, amely azután később, a projektek befejezésével feleslegessé válnak és további feszültségekhez vezethetnek. Néhány nagyprojektet ezért akkor lenne érdemes elkezdeni, amikor a jelenlegi konjunktúra enyhül, ezzel az iparág foglalkoztatottsága egyenletessé válhatna. Megszívlelendő logika!

A Brenner-bázisalagút térbeli ábrázolása (forrás: tunnel-online.info)

A miniszter nyomatékosan hitet tett az Ausztria és Ukrajna között megvalósítandó szélesnyomtávú vasútvonal mellett. A kiépítés után szerinte lehetségessé válna, hogy Kínából Ausztriába tíz napon belül, környezetbarát módon jusson el az áru, de az ellenirány is érdekes: Hofer szerint óriási lökés jelentene az osztrák gazdaságnak – mindenekelőtt a mezőgazdaságnak – a kiépülő összeköttetés, hiszen állítólag Kínában nagyon keresettek az osztrák mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek.

Hofer elégedetten nyilatkozott arról, hogy az EU-n belül még mindig Ausztria lakossága használja leginkább a vasutat helyváltoztatásra. Hogy ez így is maradjon, az állam 77 millió menetrendi kilométert rendelt meg a vasúti szolgáltatóktól, ami mintegy hatmillió kilométerrel több az előző évinél.

Jóllehet, a bizottságban számos kritika is elhangzott amiatt, hogy Ausztria a kitűzött klímacélokat nem tudja tartani, Hofer rámutatott, hogy ennek ellenére az ország európai viszonylatban a legmagasabb vasúti szállítási részaránnyal dicsekedhet. Ehhez az SGV- (Schienengüterverkehr = vasúti teherszállítási) támogatási program is hozzájárul, amelynek keretében a kombinált fuvarozáson és a RoLán kívül az egyedi szállítmányokkal megrakott tehervagonok közlekedését is támogatják. E tekintetben meg kell említeni a Brenner-bázisalagutat, amelynek kiépítése után az észak–déli tranzitban hatalmas szállítókapacitás keletkezik – feltételezve, hogy Németországban és Olaszországban is megfelelően átépülnek az oda vezető pályaszakaszok. Ez azért is fontos, mert a Brenner-hágón átvezető közúti szállítási útvonalat rövidesen alapvető felújításra szorul, és erre az időszakra a vasúti alternatívának már üzemelnie kell. Itt azonban Hofer rámutatott, hogy a Brenner-útvonal kérdésében előfordulhat, hogy Ausztriát olyan problémákért teszik felelőssé, amelyeket már országok szállítási szükségletei okoznak.

ÖBB-Talent a Brenner-vonalon

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek