Bevált az új Routemaster Londonban

Berky Dénes   ·   2012.07.07. 16:00
kiskep

2008-ban írt ki pályázatot a brit főváros egy új, minden szempontból londoninak mondható, ugyanakkor innovatív, formabontó és mindenek előtt napi használatra is tökéletesen alkalmas buszra. 2009 végén meglett a győztes, a természetesen brit, Wrightbus nevű cég nyerte a versenyt a New Routemasternek elkeresztelt buszával. Ekkor még csak előzetes rajzok voltak a járműről, azonban 2010 májusára kész lettek a végleges tervek is és ezzel együtt a prototípus legyártásába is belekezdtek az észak-írországi gyárban.

Routemaster a 38-as vonalon Hackney Central felé tartva London utcáin <br>A képre kattintva galéria nyílik. A külön nem jelölt képeket a szerző készítette

Számokban: 11,23 méter hosszú, 2,52 méter széles és 4,39 méter magas. Összesen 87 fő befogadására képes, melyből 40 ülőhely található a felső szinten, illetve 22 az alsón, a maradék állóhely és egy kerekesszékes hely. A legtöbb londoni busszal ellentétben három ajtaja van, melyek közül a leghátsón nincs ajtószárny, csak egy felszállóperon, ezzel is utalva az elődjére. A buszban két lépcső is vezet a felső szintre, egy hátul, mint az eredeti Routemasterben és egy elöl, ahogy a legtöbb mai busznál megszokhatták a londoniak. Ez nagyban meggyorsítja az utasáramlást a két szint között, ami egy olyan forgalmas vonalon, mint a 38-as, a Victoria pályaudvartól Hackney Centralig, igen fontos kérdés. A busz jelenlegi üzemeltetője a Transport for London (TfL) alvállalkozója az Arriva nevű cég és az eddig egyetlen munkába állt busz a claptoni garázsban „alszik”.

Az új Routemster, vagy ahogy a londoniak a busz megálmodójáról, Boris Johnson polgármesterről elnevezték, a Borismaster nagyon jól bevált a brit fővárosban. Rögtön az első szolgálataként a 38-as, nagyon komoly forgalmú vonalat kapta meg, és az elvártnál is jobban teljesít itt. A jármű légkondícionált és tiszta, azaz minden megvan benne, amit a helyi lakosok és a turisták elvárnak, sőt, a három ajtónak köszönhetően, melyek mindegyikénél lehet az idő alapú bérlettel, az Oyster carddal fizetni, még az utasáramlás is gyors.

Az ajtók oldaláról, látható a nyitott peron a busz hátuljánál <br>forrás: Wikipedia

Néhány szót még a formavilágáról. Egy szóval leírva megosztó, de azzal kapcsolatban, hogy innovatív senkinek sincs ellenvetése. A pályázat célja pontosan ez volt, egy olyan busz létrehozása, mely ápolja a londoni buszok ősi hagyományát, azonban hoz valami újat, az elmúlt évek egyre hasonszőrűbb buszai közé. A tradíciók megörződtek a gömbölyded formákban és a hátsó nyílt peronban, az újítások pedig egyértelműen látszanak a színezéssel kiemelt formáiban az új Routemasternek. Egészében egy minden irányból más, ennek ellenére mégis egységes buszt hoztak létre a Wrightbus dizájnerei.

További képek a buszról a BBC honlapján.

Kapcsolódó hírek