Bevetette a Regiojet a kétszinteseket

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.09.16. 15:15
Poschodak_00

Összesen tíz kétszintes elővárosi forgalom lebonyolítására alkalmas vasúti kocsit vett a Regiojet még tavasszal, amikből kettőt szeptember 16-án már élesben is üzembe helyeztek. A Pozsony–Dunaszerdahely–Révkomárom vonalon vasúti személyszállítási szolgáltatást végző cseh magánvasút az utasszám lényeges megnövekedése miatt kényszerült olyan járműveket venni, amivel növelni tudta a vonatok kapacitását. A Dbz750-es sorozatú vasúti kocsikat a DB Regiotol vásárolta meg a vasúti vállalat, ezek eddig a München környéki elővárosi forgalomban teljesítettek szolgálatot.

(fotók: Regiojet)

A kocsikat még a kilencvenes években építette a görlitzi vagongyár. A kétszintes kocsik a Dunaszerdahelyről 6 óra 15 perckor induló, 4308-as számú vonaton lesznek. A vonatot Siemens Eurorunner továbbítja, amely ugyancsak most kapta meg a szükséges engedélyeket a szlovákiai futáshoz. A Regiojet már februártól gyorsvonati kocsikból kiállított szerelvényeket küldött a leginkább kihasznált járatokra Pozsony és Révkomárom között.

Korához képest még jó állapotban lévő utastér

A Regiojet tavaly kezdett kapacitásproblémákkal küzdeni, amikor is éves összehasonlításban jelentősen nőtt az utasok száma. 2018-ban egymillió utassal több, 3,8 millióan vették igénybe a vonatot Pozsony és Révkomárom között. A vasúttársaság várhatóan idén is rekordot dönt majd az utasok számát illetően, az idei év első félévében 2,3 millió utast szállított, ami 50 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Az utasszámnövekedésnek több oka is van: elsősorban az, hogy a pozsonyi integrált közlekedési rendszerbe felvették a Regiojet járatait, így a vonatok Pozsony vonzáskörzetében már tömegközlekedési bérlettel is igénybe vehetők. A másik ok pedig az, hogy az utóbbi években jelentős építkezési-kiköltözési láz zajlik Pozsonytól délkelet felé.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Nem tudja, mennyiért veheti igénybe a közösségi közlekedést március 1-jétől? Akkor irány az ujtarifa.hu!

iho/vasút   ·   2024.02.21. 13:00

Tájékoztató weboldalt indított a MÁV–Volán csoport a március 1-jével induló új tarifarendszerről, melyen többek között az új bérletekről és kedvezményekről, a 24 órás napijegyekről, valamint a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásokról lehet informálódni.