Biciklis pláza a Csepeli Fémmű területén

iho/zöldút   ·   2012.07.04. 08:16

A korábbi Csepeli Fémmű területén a legnagyobb ingatlantulajdonnal rendelkező Indotek Group több fejlesztést is végrehajt a területen. Tízezer négyzetméteren egy Magyarországon még nem alkalmazott koncepcióval biciklis bevásárlóközpontot hoznak létre. A Pedál Marketben 40-50 bringás üzlet lehet, és egy vállalkozásfejlesztő inkubátorház is szerepel a tervek közt – írja az Index.

A létesítmény ötödét kerékpárutak foglalják el, a bérlők rendelkezésére hatezer négyzetméteren alakíthatnak majd ki üzleteket a létesítményben. Telt ház esetén nagyjából 45-50 bérlő letelepedésére lehet majd számítani. Az építészek óriási konténerekre emlékeztető, kétszintesre bővíthető kereskedelmi egységeket terveztek az épületbe. A bérleti díjak a piacon szokásosnak megfelelően alakulnak; a bérelt terület nagyságától függően 10 és 25 eurós négyzetméterenkénti árak közt mozognak majd.

A potenciális bérlők részéről komoly érdeklődés tapasztalható; ígéretes tárgyalások folynak nemzetközi és hazai sportszer- és kerékpárgyártókkal, valamint nagy- és kiskereskedőkkel egyaránt. Jellinek Dániel, a volt Fémmű területén legnagyobb ingatlantulajdonnal rendelkező Indotek Group vezérigazgatója úgy tervezi, hogy ősz végéig megkötik az előszerződéseket a leendő bérlőkkel.

A kezdetekről a szakember elmondta, hogy az ötletet először a 2011-es Bringa Expón, a kereskedők, gyártók és kerékpárhasználók körében vetették fel. A végleges döntés meghozatalakor sokat számított, hogy a kerékpáros-találkozón a többségnek tetszett a csepeli bevásárlóközpont gondolata, írja a Világgazdaság. A biciklisek Csepelre csábítása egyébként is kézenfekvő volt, hiszen a kerékpárgyártásnak komoly hagyománya, és számos jelenleg is működő képviselője van a szigeten.

A vezérigazgató úgy véli, hogy a kerület üzemépületeinek helyére minél több lakossági és üzleti szolgáltatást kell telepíteni. Szegeden, a tavaly átadott vállalkozói inkubátorház fél év alatt telt házas lett, ezért az ott bevált üzleti modellt elhozzák Csepelre is: a Fémmű területén hamarosan egy inkubátorház építését is tervezik.

Kapcsolódó hírek