Bővítette romániai gyártókapacitását a Daimler

MTI   ·   2019.02.08. 14:02

Frank Deiss, a Powertrain Mercedens-Benz Cars termelési igazgatója a Ziarul Financiar című román gazdasági napilapnak pénteken elmondta, hogy Románia továbbra is szerepel a német járműgyártó beruházási térképén, de egyelőre újabb fejlesztésekről nem született döntés. Ehhez Romániának javítania kell a közúti és a vasúti infrastruktúráját. A német vállalat Romániában csak alkatrészeket gyárt, miközben Magyarországon járműveket is.

Az újabb szászsebesi beruházás értékét a vállalat nem hozta nyilvánosságra, de a lap járműpiaci forrásokra hivatkozva tudni véli, hogy kétszázötvenmillió euróba került. A Daimler szászsebesi romániai leányvállalata, a Star Assembly ötvennégyezer négyzetméter felületen két új gyártócsarnokot hozott lére, ahol ötszáz új munkahely létesül a fejlesztésnek köszönhetően. A Romániában most gyártani kezdett sebességváltók amerikai, mexikói és kínai Mercedes-üzemeket szolgálnak majd ki. A német gyártónak Szászsebesen kívül a szintén dél-erdélyi Fehér megyében levő Kudzsiron (Cugir) is van üzeme, a két romániai telephelyen jelenleg több mint háromezer dolgozót foglalkoztatnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek