BUD: 3 millió 860 ezer utas a járványsújtotta év mérlege

MTI/iho   ·   2021.01.08. 18:00
00_bud_jarvany2020

A koronavírus-járvány 2020-ban a légiközlekedés egészére rányomta a bélyegét, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér éves utasforgalma hetvenhat százalékkal csökkent az előző évhez képest, a Budapest Airport 3 millió 859 ezer 379 induló és érkező utas ügyeit intézte.

A nagymértékű forgalomcsökkenés közel sem egyedülálló: az Eurocontrol adatai szerint Európa-szerte 1,7 milliárd utas „tűnt el” a légiközlekedésből, a járatok száma pedig hatmillióval csökkent a koronavírus-járvány, illetve az annak kapcsán hozott, országonként eltérő szigorítások miatt.

Kiemelték, a nehézségek ellenére a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2020-ban is folyamatosan fogadott és indított járatokat.

A közlemény szerint 2022-2023-ra térhet vissza a 2019-es év utasforgalma. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben elmondta: már a 2021-es nyári menetrendi időszakban is várható utasszám-növekedés, amely továbbra is nagyban függ a koronavírus elleni védőoltás elérhetőségétől, hatékonyságától, valamint a járvány további alakulásától.

(fotók: Budapest Airport)

A vezérigazgató hangsúlyozta, a Budapest Airport készen áll a forgalom újraindulására. A tavalyi visszaesés ellenére a munka nem állt meg a repülőtéren. Számtalan beruházás elkészült, az alacsony utasforgalom időszakát olyan fejlesztésekre is kihasználták, amelyek a normál utasforgalmi időszakban nehézségbe ütközött volna.

A Budapest Airport közleményében ismerteti, hogy 2020-ban szinte a teljes repülőtéri környezet megújult, átadták az új, 11 ezer 500 négyzetméteres utasmólót, ahol az utasok komfortos környezetben várakozhatnak a járatuk indulására, megépült a csomagosztályozási kapacitásokat ötven százalékkal megnövelő poggyászosztályozó csarnok is. Felújították a terminálépület előtti, parkolásra, illetve ki- és beszállásra szolgáló területet.

A tavaly kiépített automata rendszerek segítségével minimalizálható a személyek közötti kontaktus, továbbá a Budapest Airport a koronavírus-járvány kezdete óta folyamatos fertőtlenítő takarítással biztosítja az utasok és a személyzet egészségének védelmét.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Nyugat-Balkán felé terjeszkedik a TEN-T

iho/vasút   ·   2021.01.24. 19:05

A transzeurópai közlekedési hálózat létrehozása rendkívül fontos az európai integrációs folyamatban, hiszen a magáncélú utazás mellett a vállalkozásoknak is könnyebbé teszi a szállítást, aminek fontosságára a koronavírus-járvány is rámutatott.