Budaörs, a 80 éve élő reptér, a földön és a levegőből

Nyolcvan éve mintha hűvösebb lett volna, bizonyos fotók tanúsága szerint, az is biztos, hogy amint ezt az egykori programkiírásból megtudhattuk, az ünnepség estefelé zajlott. De ha nem is annyian, ma is voltak bőven, akik a kánikula ellenére délután kettőkor is szívesen Budaörsre gyűltek a Goldtimer hívására. A hangárban a stílszerűen Cimbora-szárnyra rögzített kis kiállítás készítette elő a hangulatot. A megemlékezést tehát a régi gépeket szeretettel és hatalmas munkával helyrehozó és üzemeltető alapítvány szervezte, ahogy az alapító Hajdú Károly, ismertebb nevén Fedő fogalmazott: „Legalább mi ünnepeljük meg az évfordulót!”

Az évfordulót, amit Zsák Ferenc repüléstörténész érdekes összefoglalója szerint nem is tudni egészen pontosan, miért épp itt ünnepelünk, hiszen voltak az új közforgalmi repülőtér helyszínére a harmincas évek közepén más, talán még alkalmasabb javasolt helyszínek is, de végül ez a Kőérberki út és a bécsi vasút határolta terület lett „a” Budaörs, itt épült fel, mindössze kétszáz nap alatt, a már a jövőnek is méretezett nagyhangár és az Európa-szerte elismert szépségű forgalmi épület. Később pedig az, ami szintén műemléki védettséget érdemelt, csak épp nem látjuk a felszínen: a pálya alatt a Zsolnay-darabokkal megoldott alagcsövezés.

A Goldtimer pilótája és sajtófőnöke, Sajtos Zoltán a maga során utalt a repülőtér évfordulóhoz méltatlanul lepusztult állapotára, de azt remélte, Budaörs még sokáig lesz a magyar aviatika fontos otthona, ezügyben pedig azt is megemlítette, hogy a Közlekedési Múzeum kisgépes gyűjteményének és egy élő, működő repüléstörténeti központnak szerinte itt, Budaörsön, a nagyhangárban lenne a legjobb helye.

Ezután következett a megemlékezés legszebb része, amikor a nyolcvan éves repülőtér fölött ugyancsak méltóan koros repülőgépek repültek tiszteletköröket, sőt: az iho/repülés tudósítója is azon szerencsések között lehetett, akik a Goldtimer zászlóshajóján, a Li-2-esen a levegőből is élvezhették a reptér és környéke panorámáját, például azt a felejthetetlen pillanatot, amikor a fordulóban a gép szárnyvége épp a Körépület felé mutatott. Időnként a minket kísérő Kánya és Gerle is bekerült a képbe, de elég ritkán, a HA-LIX sebességéhez nyilván nem volt könnyű felzárkózni, pedig többször láthattuk, amint a nagy madár a fékszárnyát is kiengedi, hogy még lassabban tudjon repülni; csak a helikopter tudott a kétmotorossal igazán lépést tartani.

A meglehetősen dobálós, termikes időben olyan háromszáz méter magasról élvezhettük a reptér látványát a különféle irányokból, illetve a környék szépségét is, nekem például mindig nagyon tetszik, ha a Törökugratót felülről is láthatom... Ardai András, Sajtos Zoltán és a fedélzeti szerelő, ifj. Bobák György pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy a fedélzeten lévő számos kamera és fényképezőgép Budaörs zegzugait mind rögzíthesse, miközben azért az embernek egy-egy pillanatra az is szemet szúrhatott, mennyire közelre húzódott a város a repülőtérhez, elsősorban nyugat felől.

Még egy gyönyörű alacsonyáthúzás, hogy ne csak a tájban gyönyörködjünk, hanem legyen egy kis sebességélményünk is, abból aztán következett a felhúzás és egy újabb kör után a leszállás: amint kiléptünk a gépből, láthattuk a mai, kevéssé koros megemlékezőket, a FlyCoop Cessnáit, amint szép sorban szintén áthúznak a reptér fölött.

Ha van olyan, hogy szépséges repülőtér, ez a húsz–harminc perc még inkább meggyőzhetett bárkit arról, még ha netán meg is gyötörte az illetőt a turbulens idő, hogy Budaörs ebbe a kategóriába tartozik, és természetesen a szépsége leginkább a levegőből bontakozik ki az embernek. A földről nézve pedig az az öröm, hogy ennyi motor harsog a fű fölött, ennyi szárny hasítja a levegőt: akkor szép a repülőtér, ha él is.

Az elmúlt években Magyarországon néhány repülőtér már megszűnt létezni, elég, ha a Budaörstől csak néhány percnyi repülésre fekvő Hármashatárhegy sorsára gondolunk. Budaörs hihetetlen érték, repülő generációk nőttek fel itt, részese volt háborús és békés eseményeknek, rendeztek itt műrepülő világbajnokságot és soktízezer embernek emlékezetes repülőnapokat. Ma is fontos központja a hazai kisgépes repülésnek: érték a múltja és érték a jelene. A repülőembereken, pláne a Goldtimer csapatán biztos nem múlik, hogy biztos és értékes legyen ennek az élő repülőtérnek a jövője is.

* * *