Budapesten tartották a II. Légitársasági Workshopot

iho/repülés   ·   2014.12.14. 16:07

Négy nemzetközi légitársaság – az Austrian Airlines, az Emirates, a Ryanair és a WizzAir – pilótái, valamint léginavigációs és technológiai szakemberek mellett repülésbiztonsági és navigációs szakértők részvételével szakmai fórumot tartottak Budapesten.

A HungaroControl kezdeményezésére már második alkalommal gyűltek össze a légiközlekedési iparág meghatározó területeit képviselő szereplők, hogy a repülésbiztonság növelését, a léginavigációs szolgáltatások fejlesztését, a munkavégzési folyamatokat, továbbá a repülési eljárásokat érintő kérdéseket közösen elemezzék. Az idei, kétnapos fórum eredményei elősegítik a pilóták és a légiforgalmi irányítók közötti kommunikáció elmélyítését, a hatékony és költségtakarékos útvonaltervezést, ezáltal gazdaságosabbá és környezetkímélőbbé teszik a légi járművek közlekedését a magyar légiforgalmi irányítók által kezelt légterekben.

A HungaroControl Service Quality and Customer Satisfaction Programme-jának második nagyszabású rendezvényén légiforgalmi irányítók és az európai polgári repülésben résztvevő pilóták, valamint repülésbiztonsági és navigációs szakemberek ismét három munkacsoportban dolgozták fel az aktuális kérdéseket. Az idei rendezvény három fő témakörét a kijelölt útvonalak nélküli repülés, a Free route koncepció 2015 tavaszára tervezett magyarországi bevezetését célzó intézkedések, az irányítók és a pilóták közötti kommunikáció további fejlesztése, valamint a járatok folyamatos süllyedéssel történő le- és felszállása mellett a HungaroControl fejlesztés alatt álló kivezetési és megközelítési eljárásai szolgáltatták.

A HungaroControl tavaly novemberben indította el szolgáltatásminőségi és vevőelégedettségi programját az első Légitársasági Workshoppal és a légtérfelhasználók igényeinek változásait felmérő online kutatással. Az elmúlt két évben a kutatásban résztvevő félezer pilóta 2013 után 2014-ben is megerősítette: a HungaroControl szolgáltatásának minősége kilencven százalékos. A HungaroControl márka ismertsége pedig 2014-ben közel a duplájára növekedett. A felmérésekben résztvevő tizennyolc légitársaság között megtalálható többek között az Air Berlin, Air Serbia, British Airways, Emirates Airlines, Etihad Airways, Lufthansa, Ryanair, Tarom, Turkish Airlines és a WizzAir.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.