Burgenlandig nyúlhat a GYSEV új „drótja”

MTI/iho   ·   2014.10.16. 10:38

A Magyarország és Burgenland közti, határmenti közlekedésfejlesztésről írt alá szándéknyilatkozatot Hans Niessl, Burgenland tartományfőnöke és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára Budapesten. A szándéknyilatkozat megnevezi a létrehozni kívánt új közúti kapcsolatokat, a vasúti kapcsolatok fejlesztéséről viszont csak tanulmánytervek készülnek.

– A projektek azért fontosak, mivel a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban jelentős forráshoz lehet jutni a határon átnyúló infrastruktúra fejlesztésére – mondta az aláírás alkalmával Hans Niessl. Az eddigi határmenti programok közül kiemelte a tartományfőnök a Sopron és Észak-Burgenland közti vízellátási együttműködést, illetve azt, hogy magyar tűzoltókat képeznek ki a határ túlsó oldalán.

– A határon átnyúló infrastruktúra fejlesztése segíti a helyi gazdaság és ezen belül az idegenforgalom fejlesztését – tette hozzá Hans Niessl, aki vázolta még a lehetséges vasúti kapcsolatokat is. Eszerint a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd vonal villamosítását folytatnák Burgenlandban is. – Meg kell vizsgálni, hogy érdemes-e helyreállítani a vasúti kapcsolatot Felsőőr és Szombathely között.

Niessl fontosnak nevezte még a Fertő tó vízszabályozásának javítását az 1-es csatorna felújításával, valamint a kerékpárutak fejlesztését a térségben.

Magyar Levente a konkrét közúti projekteket ismertette, hozzátéve, ezek olcsóbbak az új vasúti kapcsolatok megteremtésénél. – A jelenlegi huszonkilenc közúti kapcsolat negyvenre bővül és ezzel a magyar–osztrák határon is jut egy átkelő minden tíz kilométeres szakaszra. Ez megegyezik a nyugat-európai átlaggal – tette hozzá az államtitkár. Három új gyorsforgalmi közúti kapcsolat is létrejön a határon: az M8, az M87 és az M85 autóutak kapcsolódnak az osztrák oldali gyorsforgalmi utakhoz.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek