Busz és kisbusz ütközött össze Geszterédnél, ketten meghaltak

MTI/iho   ·   2016.09.05. 19:33
400px_buszbaleset_gesztered

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a www.police.hu oldalon azt közölte, a rendőrség a baleset helyszínéhez közeli Érpatak község polgármesteri hivatalában este nyolc órától információs pontot működtet, ahol a sérültek állapotáról tájékozódhatnak a hozzátartozók. A rendőrségi helyszínelés még mindig tart a balesettel érintett útszakaszon. A korábbi tájékoztatás szerint az útszakasz érpataki elágazása közelében ütközött össze egy gyerekeket szállító iskolabusz és egy munkásokat szállító mikrobusz. Dóka Imre, a megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, a mikrobuszban utazó három ember közül két felnőtt a helyszínen életét vesztette. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, a mentők kilenc mentőautóval és két mentőhelikopterrel érkeztek a helyszínre. Egy 19 éves lány és egy fiú súlyos fejsérülést szenvedett, őket helikopterrel a miskolci és debreceni kórházba vitték. Huszonnégy könnyebb sérültet a nyíregyházi és a debreceni kórházba szállítottak.

Korábban írtuk:

A balesetben a kisbuszban ülők közül két felnőtt a helyszínen életét vesztette - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a megyei rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A www.police.hu oldalon olvasható rendőrségi közlés szerint az ütközésben két ember súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek. Dóka Imre megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta, a sérülteket jelenleg is mentik a tűzoltók. A helyszínre mentőhelikopter indult. A helyszínelés ideje alatt a rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

A két jármű balesetében a munkásokat szállító kisbuszban ülők közül két felnőtt a helyszínen meghalt (fotó: Taipusz Attila/MTI)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.