Cargo: mégis kell az államnak

iho/vasút   ·   2016.10.26. 09:33
trakcio0

– Erősíteni kell a MÁV versenyképességét az árufuvarozásban. A MÁV célja, hogy minél kevesebb állami költségtérítésre szoruljon a közszolgáltatási tevékenysége soránmondta Dávid Ilona, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója a Nemzeti Közlekedési Napokon Debrecenben egy hete.

Erre miről cikkezik a Magyar Idők?

„Kormányzati szinten továbbra is tárgyalnak arról, hogy a magyar állam tulajdont szerezzen a Rail Cargo Hungariában (RCH), az osztrák állami tehervasút hazánkban működő leányvállalatában. Az egyeztetések sikerét elősegítheti, hogy az osztrák kancellár, Christian Kern jelenlegi posztjára éppen az osztrák szövetségi vasút (ÖBB) vezetői székéből érkezett. Az egyébként magyar – bajai – felmenőkkel rendelkező politikus így pontosan ismeri mind a Magyarországon működő cargoleány helyzetét, mind a magyar kormány törekvéseit a legalább részleges visszaállamosításra.

(fotó: Vörös Attila)

Az osztrák Rail Cargo Austria és a GYSEV Zrt. konzorciuma 102,5 milliárd forintot fizetett nyolc évvel ezelőtt a MÁV Cargo részvényeiért, és öt év alatt 43,5 milliárd forint fejlesztésre vállalt kötelezettséget. A privatizáció kapcsán nagy feltűnést keltett, hogy a Rail Cargo Austria elnökségi tagja, Gustav Poschalko 2007 júniusában megbízási szerződést kötött a Geuronet Bt. budapesti céggel, illetve annak képviselőjével, Gulya Andrással, és a MÁV Cargo vételárának 1,75 százalékát (6,6 millió eurót, kétmilliárd forintot) ígérte oda sikerdíjként. Az ügyben Ausztriában indult büntetőperben – amelyben az osztrák tehervasút akkori vezetőjét felmentették a hűtlen kezelés vádja alól – azon folyt a vita, végzett-e érdemi tevékenységet Gulya András, a Geuronet Bt. résztulajdonosa. A betéti társaságot idán nyáron törölték a cégnyilvántartásból.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek