autóbusz
Újabb Mercedes Intourókkal fiatalodik a Volánbusz flottája
A tizennégy új busz kilenc Budapestről induló távolsági vonalon áll forgalomba még áprilisban.
Újabb kétszáz Credobus Econellel frissül a Volánbusz flottája
A keretmegállapodás értelmében több ütemben érkeznek a társasághoz a szóló járművek – viszont még nem az Econellek új Next generációjából.
Húsz évet követően ismét sikeresen tér vissza Németországba az Ikarus
A Malschban közlekedő két Ikarus 120e után a meiningeni MBB Meininger Busbetriebs közlekedési vállalat is két elektromos buszt vesz tartós bérletbe.
Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál
Már élesben dolgozik a fagyszolgálat, hogy a járatok időben, biztonságosan indulhassanak el. A sofőrök egy része vezetéstechnikai képzést is kap a Hungaroring tanpályáján.
Retrózzon még utoljára a nyugdíjba vonuló Ikarusokkal!
November 17-e és 20-a között számos budapesti autóbuszvonalon lehet még utoljára magaspadlós Ikarusokkal utazni. A 280-as csuklósok pénteken búcsúznak. Lezárul egy korszak, ne hagyják ki!
Teljes a fehérvári elektromos Ikarus-flotta
Megérkezett a tizenkettedik Ikarus 120e: a kibocsátásmentes járművekkel a történelmi koronázóváros helyi közlekedésében javul a személyszállítás színvonala, hozzájárulva a fenntartható közösségi közlekedéshez.
Jelentős Inovell-sereget állít forgalomba a Volánbusz
Száz új Credobus-autóbusszal folytatódik a társaság flottájának fiatalítása. A járművek tizenöt megyében állnak forgalomba.
Az ág is húzza
Forráshiány, rezsinövekedés, folyószámla-hitelek. A felmerülő többletköltségekre nem lehet felkészülni, kompenzációra van szükség. BKV Zrt., 2022–23.
eCitarókkal bővül a pécsi elektromosbusz-flotta
Nyolc új, teljesen elektromos hajtású Mercedes-autóbusz állhat forgalomba a baranyai megyeszékhelyen az év vége felé.
Újabb Conecto-sereg érkezik Budapestre
Ötven szóló és ötven csuklós Mercedes-Benz-buszt szerez be tartós bérlet formájában a BKV.
Nőtt a személyszállítás, csökkent az áruszállítás 2021 negyedik negyedévében Magyarországon
Mind a kettő relatív: egyik sem érte el a járvány előtti, 2019 negyedik negyedévi szintet – derül ki a szállítási teljesítményekről kiadott legfrissebb KSH-jelentésből.
Több száz elektromos busz érkezhet az országba
A Zöld Busz Program keretében háromszázötven zéró emissziós autóbuszra írnak ki tendert egy hónapon belül.
Üzembe állítják az igazi sínbuszt a japánok
A világon először a felkelő nap országának legkisebb szigetén, Sikokun lehet utazni menetrend szerint közúton és síneken is közlekedni képes járművekkel.
Hatvan új elektromos busz állhat forgalomba jövőre
A Zöld Busz Program részeként érkező járművek Győr, Eger, Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Szolnok és Szeged helyi közlekedését fogják zöldíteni.