Mérőhajók, kitűzőhajók, vízmérce fejlesztése: véget ért a Fairway Danube projekt
Lezárult a dunai hajózást segítő program, amelyet hat Duna-menti ország valósított meg az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 19 millió eurós támogatásával.
Lezárult a dunai hajózást segítő program, amelyet hat Duna-menti ország valósított meg az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 19 millió eurós támogatásával.
Október 4-én emelték be a Déli összekötő vasúti Duna-híd új, középső híd acélszerkezetének zárótagját. Ezzel ismét nagyot lépett előre a hídkorszerűsítési projekt. Tervezetten december közepétől már két új felszerkezeten közlekedhetnek a szerelvények a Duna felett.
Csaknem nyolcmilliárd forintból létesül új országos közforgalmú kikötő Mohácson.
Az első ütem után jöhet a második: az egyik régi híd bontása most befejeződött, az új hídelemek beépítésre várva már sorban állnak a Dunán.
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság új hajója akár huszonöt embert is szállíthat, ha nagyon muszáj.
A dunai személyi hajózás újraindításához vesszük meg a Valdajokat, közölte Szijjártó Péter miniszter Oroszországban.
Lezárult a felújítás előkészítése, ma, június 16-án, szerdán hajnali négy órakor teljesen lezárták a hidat és környezetét a gyalogos és közúti forgalom elől, elkezdődhetett a tényleges munka.
A várhatóan 2024 nyarára elkészülő műtárgynak köszönhetően a mostani hetven helyett tizenöt perc alatt lehet majd megtenni a két város közötti távot.
A Strabag kivitelezésében építik, negyven kilométeres útvonal takarítható meg Szlovákia felé.
Vác és térsége mellett a Dunakanyar lakóinak érdekét is szolgálja majd az új átkelő, amely az M2-es autóutat a Szentendrei szigeten keresztül köti össze a 11-es főúttal.
Újra árusítják a tavaly bevezetett Dunakanyar napijegyeket szombattól, a jegyeket az érdeklődők a MÁV-Start jegypénztáraiban, valamint a MÁV-applikáció segítségével tudják megvásárolni.
Megkezdődött a dunai hajóút fejlesztésének környezetvédelmi engedélyezési eljárása, a tervezők szerint a folyó jobb hajózhatóságát célzó beavatkozások 2023-ban indulhatnak.
Az érintett újbudai zöldterületek is megújulnak, kerékpárral és gyalogosan is bejárható zöldfolyosó jön létre a Budaörsi úttól egészen a Dunáig.
A minél nyíltabb verseny érdekében a Budapesti Közlekedési Központ megbízta a Transparency International Magyarországot az eljárás monitorozásával.
November 1-jéig még lehet vásárolni Dunakanyar Napijegyet.