Déli körvasút: lebontották az egyik régi hidat, kezdődhet az új elemek beemelése!
Az első ütem után jöhet a második: az egyik régi híd bontása most befejeződött, az új hídelemek beépítésre várva már sorban állnak a Dunán.
Az első ütem után jöhet a második: az egyik régi híd bontása most befejeződött, az új hídelemek beépítésre várva már sorban állnak a Dunán.
Újabb magyar–szlovák határmenti kapcsolatot fejleszt a NIF Zrt. az Ipolydamásd és Helemba közötti határhíd-, valamint a hozzá tartozó csatlakozó utak építésével.
A várhatóan 2024 nyarára elkészülő műtárgynak köszönhetően a mostani hetven helyett tizenöt perc alatt lehet majd megtenni a két város közötti távot.
Vác és térsége mellett a Dunakanyar lakóinak érdekét is szolgálja majd az új átkelő, amely az M2-es autóutat a Szentendrei szigeten keresztül köti össze a 11-es főúttal.
Az Elba vízi útján, Lužec nad Vltavou közelében épült meg a hidraulikusan emelhető vasúti híd.
A műtárgy 359 méter magasan ível át a Csenab folyó felett, a vonatok százzal düböröghetnek majd át rajta.
Az utolsó elem beemelésével fizikailag is eggyé, így átjárhatóvá vált a műtárgy harmadik hídszerkezete. Heteken belül a vasúti vágány is kiépül: 68 év után hoznak létre új vágányt a Duna felett.
A műtárgy utolsó hídeleme a napokban kerül a helyére. A bővítés elkészülését követően a meglévő két hídszerkezetet cserélik újra.
Az úgynevezett Aquincumi híd megvalósíthatósági tanulmánytervére írtak ki közbeszerzést a napokban.
Az érintett újbudai zöldterületek is megújulnak, kerékpárral és gyalogosan is bejárható zöldfolyosó jön létre a Budaörsi úttól egészen a Dunáig.
A minél nyíltabb verseny érdekében a Budapesti Közlekedési Központ megbízta a Transparency International Magyarországot az eljárás monitorozásával.
A Murmanszk közelében, a Kola folyó felett feszülő műtárgyat mindössze százöt nap alatt cserélte ki az RZSD.
A munkálatok az egyik leglátványosabb szakaszban járnak: megkezdődött a Vörösmarty úti felüljáró elbontása.
A négy ajánlattételre felhívott ajánlattevőnek 2020. október 28-ig kell benyújtania ajánlatát.
A közel nyolcszáz méteres műtárgy tervezése jövő év első felében zárulhat le. A kivitelezés sikeres közbeszerzést követően és minden szükséges feltétel teljesülése esetén akár másfél–két éven belül megkezdődhet.