Épül az új Duna-híd Kalocsa és Paks között

iho/közút   ·   2021.06.11. 15:00
kalocsa_paks_hid_01

A várhatóan 2024 nyarára elkészülő műtárgynak köszönhetően hetven helyett tizenöt perc alatt lehet majd megtenni a két város közötti távot.

Az új, kétszer egy sávos híd, melynek a napokban tették le az alapkövét, kereken a huszadik híd lesz a Duna magyarországi szakaszán. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közlése szerint a kétoldali hullámtéri résszel együtt összesen 946,2 méter hosszúságú, tíztámaszú műtárgy a Kalocsa nyugati elkerülőjeként funkcionáló 512-es főút 7-es kilométerszelvénye után jön létre 92 milliárd forintból, a kapcsolódó útépítésekkel és infrastrukturális fejlesztésekkel együtt.

Habár a híd három, különböző szerkezeti rendszerű részből fog összeállni, egy egységet alkot majd. A bal- és jobboldali hullámtéri hidak egyaránt háromnyílású, acél szekrénytartós gerendahidak lesznek, vasbeton pályalemezzel. A mederhíd 119, 200 és 119 méter támaszközű, öszvér keresztmetszetű, úgynevezett extradosed típusú híd lesz, pilononként tíz-tíz kábellel, ezek veszik fel a hídszerkezeten fellépő erőket. A nagyobb fesztávolság garantálása érdekében egy vagy több pilonra vezetik fel a kábeleket, amiket a szerkezet két végén feszítenek meg.

A híd főtartója kétcellás szekrénytartó, amelynek első részét mindkét oldalon konzolos kialakítású vasbeton pályalemez alkotja. A két középső támasznál a hídszerkezettől 21,8 méter magasságba nyúló vasbeton pilonok készülnek. A felszerkezet 19,26–23,26 méter szélességű, melyen két, egyenként három és fél méter szélességű útsávot hoznak létre. Továbbá mindkét oldalon kialakítanak kétirányú kerékpárutat a szükséges biztonsági sávokkal együtt.

Jelenleg a hídépítési munkák előkészítése zajlik a parton, többek között a terület előkészítése, fakivágás és a bejáróút építése. Április elején a próbacölöpözés is megkezdődött. Megtörtént a mederhíd próbacölöpjeinek próbaterhelése is, ezzel párhuzamosan elkészült a szárazföldi próbacölöp az első hídfőnél, majd amint az időjárási körülmények megengedték, a tizedik hídfőnél is lezajlott a tervezett próbacölöp fúrása.

Megkezdődött a Kalocsa és Paks közötti Duna-híd építése, mely nagyban megkönnyíti majd a két város térsége közötti közlekedést (Képek forrása: NIF Zrt.)

A beruházás nem csak a Duna felett átívelő híd építését foglalja magába: 22,5 kilométernyi új nyomvonalú utat is létrehoznak. Egyrészt a Duna bal partján az 512-es főút Kalocsa és Dunaszentgyörgy közötti, 11,5 kilométer hosszú, kétszer egy sávos, új szakaszát, mely az 51-es főutat köti össze a 6-os főúttal és az M6-os autópályával. Az út nyomvonala Pakstól délre, az 1520,4 kilométerszelvényben keresztezi a Dunát. Ezt az útszakaszt az új híddal együtt 2024. második negyedévéig valósítják meg. A Duna jobb partján is dolgoznak majd: az 512-es főutat keresztező, Paksot Gerjennel összekötő, 5124-es utat alakítják ki 11 kilométer hosszon, amelyből 5,49 kilométert egy már meglévő földút nyomvonalán építenek ki 2023 első negyedévéig. A Gerjen belterületéről induló nyomvonal a kezdő csomópontot elhagyva a földút vonalvezetését követi, majd a 12. kilométerszelvény körül fordul rá az atomerőmű déli bejáróútjához vezető szakaszra, ezt követően az erőmű védőövezetét elkerülve csatlakozik az atomerőmű déli bejáróútjába.

A projekt során három körforgalmat is kialakítanak: a Paksot Gerjennel összekötő, újonnan megépülő 5124-es út keresztezésénél, a Dunaszentgyörgyöt Faddon át Tolnával összekötő 5112-es út keresztezésénél, valamint a 6-os főút Paks és Szekszárd közötti szakaszának keresztezésénél. A Kalocsa és Paks közötti Duna-hídon felül két másik két vasbeton kerethíd is épül az 512-es főúton. Ezeken felül kerékpárút-szakaszokat, valamint az ingatlanok megközelítését szolgáló szervizutakat és földutakat is létrehoznak.

A beruházás jelentős gazdaságélénkítő hatással lehet a térségre, mivel Paks és Kalocsa között jelenleg közúton hetven kilométert kell megtenni ahhoz, hogy közúti hídon át lehessen kelni a Dunán. Ennélfogva jelentős lakossági igény merült fel az új hídra.

A híd építéséhez kapcsolódóan látogatóközpontot hoztak létre annak érdekében, hogy növelje a projekt elfogadottságát és az érdeklődőknek információkkal szolgáljon az építkezésről. A központ havonta egy pénteki napon lesz látogatható, előzetes bejelentkezés alapján, melyet a Duna Aszfalt social média felületein és telefonon lehet majd megtenni.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésével valósul meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek