Hidakat tartanak karban, felüljárót bontanak el idén nyáron Miskolc és Rakamaz között
A MÁV-csoport május 27-e és augusztus 30-a között teljes kizárás mellett végzi el a 80-as és 100c számú vasútvonalak több szakaszának emelt szintű karbantartását.
A MÁV-csoport május 27-e és augusztus 30-a között teljes kizárás mellett végzi el a 80-as és 100c számú vasútvonalak több szakaszának emelt szintű karbantartását.
Mivel a híd műszaki állapota évről évre romlik, a BKK 2021 és 2023 között már elvégezte a korszerűsítés tervezésének előkészítését. A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi Bizottsága a legutóbb pedig döntött a tervezési folyamat első szakaszához szükséges forrás előteremtéséről.
Az új műtárgy Magyarország első kétvágányos, network hálós vasúti hídja lesz. A fejlesztéssel a jelenlegi kettő helyett négy vágány ível majd át a közút és a villamosvágányok felett a Bartók Béla úti csomópontban.
Látványos munkavégzéssel lépett második ütemébe a felüljárók felújítása: az északi hídon elindultak a marási és bontási munkák. Ezt követően részletes állapotfelmérés készül majd a híd pályalemezéről.
Várhatóan október 31-én kezdődik a Flórián téri felüljáró déli hídjának műszaki átadás-átvétele, majd ideiglenes forgalomba helyezése. A műtárgy északi hídjának lezárása és felújítása ideje alatt továbbra is buszsávok segítik a közösségi közlekedést.
A déli hidat március elsején zárták le, azóta folyamatosan és az előzetes ütemtervnek megfelelően haladnak a munkák a felüljárón és környezetében.
Egymást részben átfedő építkezések, szűk keresztmetszetek – a Brenner, a Tauern és az A8-as autópálya mellett az osztrák–német vasúti kapcsolat is elesik.
Az egykori Červená nad Vltavou község közelében található új, 316 méter hosszú betonszerkezet a régi, még 1889-ben épített acélhidat váltja ki.
A hídelemnek köszönhetően egy mérnöki szempontból különösen nehéz helyszínen is végre lehet hajtani a vasúti pálya bővítését.
A fejlesztéssel a műtárgy kapacitása a Praha-Krč felé vezető hídtól a felújított Praha-Kačerov megállóig bővült ki, a vonatok már százzal is haladhatnak a hídon.
A statikus és dinamikus terhelési próbát a Jelzőőr Kft. Bobójával végezték el, mindent rendben találtak. A forgalom azonban október hatodika helyett csak tizedikén indul a 11-es vonalon.
A műtárgy 38 sarujából három már erősen elhasználódott, így cseréljük szükséges, mely szeptember 2-ával kezdődően várhatóan két hetet vesz majd igénybe.
Vagyis nem nyúltak a műtárgyhoz, és utolsó utáni megoldásként a tehervonatok továbbra is közlekedhetnek a Sorút és a Csepel-sziget között.
Leromlott műszaki állapot, aggasztó helyzet, huszonnyolcadikán tudják meg a Csepel-szigeti terminálokat kiszolgáló vasútvállalatok, érdemes-e a mozdonyvezetőknek vezénylést készíteni a július elsejével kezdődő hétre.
A nyugat-skóciai West Highland vasútvonal néhány napig tartó lezárásával egyidejűleg fontos korszerűsítéseket végezhet el a Network Rail a kontinens egyik legeldugottabb vasúti viaduktján.