Bővíti olaszországi fuvarjait az RCG
Verona és Göttingen, valamint Padova és Hannover között új szállítási lehetőség, a Verona–Wuppertal útvonalon pedig növelik a vonatok számát.
Verona és Göttingen, valamint Padova és Hannover között új szállítási lehetőség, a Verona–Wuppertal útvonalon pedig növelik a vonatok számát.
A román határ közelében, Hlibokánál megvalósuló létesítmény célja, hogy javítsa a vasúti és közúti szállítás logisztikai összeköttetéseit Ukrajna és az EU viszonylatában.
Megduplázódhat a félpótkocsis intermodális nemzetközi áruforgalom az EKR-támogatással.
A logisztikai cég február közepétől domodossolai terminálja és Bari között is közlekedtet intermodális vonatokat.
Hétszáz méter hosszúra bővíti ki az ausztriai központú vasúti fuvarozó a létesítmény négy rakodóvágányát, így hosszabb egységvonatokat is ki tudnak majd szolgálni.
A logisztikai vállalat már Linzből és Duisburgból is szállít Európa legnagyobb mélytengeri kikötőjébe.
A segratei és a veronai Quadrante Europa terminálhoz is gyakrabban szállítanak vasúton januártól.
Németország és Görögország, valamint Törökország között még több vasúti fuvarlehetőség áll rendelkezésre.
Az Antwerpen és Brugge városok egyesített kikötőjének részét képző területet kilenc zónára különítik el a konszolidált árumennyiségek és az üzemelés optimalizálása alapján.
A logisztikai vállalat jelenleg hetente irányonként háromszor közlekedtet intermodális vonatokat Isztambul és Kürtös között, továbbszállítási lehetőséggel Kölnbe.
Az Ukrán Vasutak (UZ) a litván nemzeti vasút LTG-vel együttműködve közlekedtet tesztfuvarokat Kijev és Kaunas között.
Az egyik legnagyobb olasz intermodális fuvarozó a Codognotto Group logisztikai vállalattal együttműködve szállít az olaszországi Piacenza és a lengyelországi Gliwice között.
A Gotthárd-bázisalagút és a Brenner-útvonal részleges lezárása okán jelentősen csökkent a nemzetközi szállítási tengely kapacitása, a vállalat ezért új TransFER-szolgáltatást tesz elérhetővé.
A Duisport, a dortmundi kikötő, a DeltaPort és a KSW árufuvarozó magán-vasúttársaság közösen igyekeznek csökkenteni a teherautók számát Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartományban.
A hamburgi kikötőt kezelő logisztikai vállalatnál a bevétel 6,7 százalékkal, a konténerforgalom pedig 14,6 százalékkal esett vissza.