Új vasúti fuvarokat indít a stockholmi Norvik kikötőbe a TX Logistik
A Mercitalia-leány a stockholmi kikötő és az eskilstunai intermodális terminál között kínál szállítási lehetőséget januártól, hetente öt járatpárral.
A Mercitalia-leány a stockholmi kikötő és az eskilstunai intermodális terminál között kínál szállítási lehetőséget januártól, hetente öt járatpárral.
A folyamatosan növekedő áruvolumen kezelése érdekében az európai országoknak összesen körülbelül 490 milliárd eurónyi beruházást szükséges végrehajtani a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) vasútvonalain.
A multimodális fuvarozó Milánót Rotterdammal összekapcsoló vasúti fuvarjai januártól irányonként már heti tizenháromszor fognak közlekedni.
Az osztrák Kuenz által szállított eszközök a legmagasabb minőséget és üzemi biztonságot garantálják a luxemburgi Bettembourg-Dudelange-ban található multimodális terminálnál.
A szolgáltatás keretében Milánó és Szucsou között utazhatnak az áruszállító konténerek.
Az FS Italiane Grouphoz tartozó logisztikai vállalat júniusban indította el az intermodális fuvarszolgáltatást.
A kazahsztáni szárazkikötő a napokban már az idei hatezredik Kína–Európa viszonylatú tehervonatot kezelte.
Az olasz nemzeti vasúttársaság négyszáz új mozdonyt és 3600 teherkocsit vásárol. A beruházás célja vasútra való modális váltás elősegítése az árufuvarozási volumen megduplázásával.
A logisztikai vállalat elsőként Nürnbergből és Kornwestheimból szállít 2023 januárjától.
A Barcelona közelében fekvő multimodális létesítmény átfogó fejlesztése várhatóan 2024 végére készülhet el teljesen.
A dél-kínai Csengtuból startoló konténerek tehervonatokon jutnak el Hamburgba, ahonnan már hajón érik el a marokkói Casablancát.
A Duisburg–Hamburg útvonal után Duisburg és Lipcse között is elindul a szolgáltatás.
A svájci logisztikai vállalat az északkelet-olaszországi Pordenone és a Lengyelország déli részén fekvő Gliwice között szállít október közepétől.
Az elsősorban intermodális árufuvarozással foglalkozó olasz logisztikai vállalat október 11-étől szállít az olaszországi Bari Lamasinata állomás és a belgiumi Zeebrugge között.
A háború előtt az ukrán gabonaexportnak csak kis részét szállították vasúton, az elmúlt hónapokban viszont már közel a felét. A kikötők orosz blokádjának lefújásával azonban ismét szabad a pálya a tengeri fuvarozás előtt.