kisvasút
Boldog születésnapot, Gyermekvasút!
A tavaszi szünet utolsó napján, kedden izgalmas programokkal várják a családokat, és persze minden egykori úttörő- és gyermekvasutast az első szakasz indulóállomásán, Széchenyihegyen.
Rajzó Gigantok, nyüzsgő V-Híd Szergejek, és egy sosemvolt gőzmozdony
Megjelent az Indóház 2023. április-májusi lapszáma.
Áprilistól megáll a menetrendi közlekedés a Gödöllői Erdei Vasúton
Az ország egyetlen állami források nélkül működő erdei kisvasútjaként a továbbiakban adományokból és az önkéntesek saját erőforrásaiból nem tudják fenntartani a rendszeres menetrendi közlekedést.
Korszerűbbé vált Namíbia egyik vasútvonala
A Walvis Bay és Arandis közötti, száznyolc kilométer hosszú fővonalszakaszon már nyolcvan kilométer per órás tempóval lehet haladni a korábbi negyven helyett.
Idén először: megjelent az Indóház
A XIX. évfolyam első kiadása már sejteti, hogy az idei esztendő a nagy vasútgépészeti évfordulók jegyében telik majd.
Valentin Expressz a Gyermekvasúton
Más kisvasutakon már többéves hagyomány, hogy a szerelmesek napján különleges vonatok is járnak, de a Gyermekvasúton csak idén indulnak először különvonatok február 14-én.
Nincs tovább: megszűnik a JHMD, Csehország legismertebb keskeny nyomtávú vasútja
A cseh vasúti közlekedési hatóság visszavonta a JHMD üzemeltetési engedélyét.
De kit érdekel, hogy megteltek a parkolók?
A közösségi közlekedés arra is való, hogy ne kelljen a parkolással szívni, pláne egy olyan hétvégén, amikor mindenki útra kel, hogy havat lásson.
Kész az első felújított tátrai villamos
A kétezres évek elején beszerzett 425-ös sorozatú Stadler villamos motorvonatok mindegyikét felújítják.
Nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson, ahová már a MÁV appjával is utazhatunk
Vasárnap 10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világát kedvelő gyerekeket, akik közül az érdeklődők még jelentkezhetnek a februárban induló gyermekvasutas tanfolyamra.
Fényvonatozzon a budai hegyekben!
Január 8-áig jár a két feldíszített karácsonyi kocsi, közülük az egyik külső világítást is kapott, így igazi fénykocsiként fut a síneken. Több este az utolsó járatban fényvonat közlekedik, valamint három hétvégi napon nosztalgiavonatokat is indítanak.
Kisvasútijármű-bemutató Csillebércen
Szerdán és csütörtökön kisvasútijármű-bemutatóra várja a Gyermekvasút a családokat Csillebérc állomásra, mindkét nap 10-től 16 óráig fogadja a látogatókat a rendezvény, a belépés díjtalan.
Megjelent az Indóház 2022. december–2023. januári kiadása
XVIII/6., a sínek java a nagyvasúttól a modellvasútig.
Mikulásozzon a Zsuzsi fényvonatával!
December 3-án, szombaton forgalomba áll az alkalomra ünnepi ruhába öltöztetett Zsuzsi nosztalgiagőzös, melyen a Mikulással együtt lehet majd utazni Erdészlak megállóig.