Indóház, 2023. október–november: vivát, Csörgő! Az M41-es mindmáig bázismozdony

T. H. F.   ·   2023.10.06. 12:00
00_iho2310-11

Végül úgy alakult, hogy minden további nélkül tetten érhető egy markáns cseh, szlovák vonulat a legfrissebb Indóházban, de, ahogy a Szolgálati közleményben is írtam volt, a cseh és a szlovák vasút már csak azért is hálás téma, mert arrafelé teljes fordulatszámon működik a vasúti örökség megóvása.

Érdemes elolvasni a pozsonyi parádéról keltezett tudósítást, a sorok között sem kell tapogatózni, hogy kiderüljön, mi mindent cselekedhetnek és cselekszenek a magasztos ügy érdekében a szlovákiai vasúthívek. A vasútnosztalgia alfája és ómegája ugyanis a megőrzött, működőképes vasúti jármű.

Elöljáróban a T678.0012-es Pomaranč, mellette a klasszikus svéd és a szovjet hatlábú

Szívesen rendeztem sajtó alá Kadosa András és Süveges László közös kéziratát – az összeállításnak az idei nagy vasúti évfordulók egyike volt az apropója, azaz ötvenéves a MÁV M41 sorozatú, DHM7 gyári jellegű dízelgépe. A Csörgő50 második részét decemberben közöljük. Akárcsak Gere József nagy lélegzetvételű és új megközelítésű művének, a MÁV 303 sorozat értékelésének a folytatását. Az első részben a szerző a legnagyobb magyar gőzös létrejöttének körülményeit mutatja be.

A szocialista munkaverseny keretében, az MDP II. kongresszusa tiszteletére elkészült 303-as

Tóth Péter alaposan megvizsgálta az augusztus elsejétől tíz mellékvonalon életbe lépett módváltás egyik áldozata, a Godisa–Komló vonal jellemzőit. Következtetése: a vonalon forgalom akár gazdaságosan is fenntartható lenne. Erre rezonál Neumann István írása arról, hogy Csehországban milyen paraméterek mellett szüntethető meg egy-egy mellékvonal forgalma, további mi lesz ezeknek az infrastruktúráknak a sorsa.

Magányos Bézé az utolsó üzemnapon – július 31-én – a komlói állomáson (fotó: Vörös Attila)

Olvashatnak továbbá arról, hogyan digitalizálja Ausztria vasúthálózatát a Siemens Mobility és az ÖBB, továbbá bemutatjuk a Tren articulado ligero Goicoechea–Oriol, azaz a Talgo első nyomtávváltó megoldását.

A Talgo III sorozatú szerelvények a 2000T vonógéppel az élükön 1964 augusztusában kezdték meg szolgálatukat a Madrid–Barcelona útvonalon. Két évvel később a szett egy Sevilla és Los Rosales közötti próbafutáson elérte a 200 kilométer per órás sebességet

A kisvasúti rovatban Pavletits Péter felelevenítette fájdalmas Szűz Mária esetét a kérészéletű Kisújszállási Gazdasági Vasúttal, a városi vasútiban pedig ugyancsak rovatvezetőnk a szerzője az „Innsbruck hegyivillamos-vonala, a Stubaitalbahn” című írásnak. A rovat magyar témája a tram-train eddigi hónapjainak a tapasztalatait összegző tartalom, aminek ugyan nem ez a legfontosabb megállapítása, de azért mindenféleképpen elgondolkoztató, hogy az üzemkezdet óta 33 vasútvillamost ért baleset.

A Stubaitalbahn 355-ös Bombardier Flexity Outlook villamoskocsija. Pavletits Péter felvétele február 10-én készült

A modellvasút rovat ezúttal is változatos, egyebek mellett kiderül, az olasz ACME hogyan is látja a Dráva IC-t. A Kitérő pedig beszámol a vasutasok hagyományos, püspökladányi találkozójáról, a népszerű, békéscsabai mozdonysimogatásról és modellkiállításról, továbbá a 326,160-as szoborgőzösről és a mögé kötött szabadulószobáról.

Két modell, két korszak, két változat. Számos apró különbség: a pályakotró, az alsó fényszórók, a homlokfali tipegők és persze a rövid és hosszú főkeret jellegzetességei

Egyelőre még csak itt jegyzem meg, hogy mostanra előrehaladott állapotot ért el a tizenkét éve kiadott Nagy Nohab-könyvünk valamelyest átértelmezett, bizonyos vonatkozásokban kibővített, új képekkel dúsított, tervezetten november végén, december elején megjelenő második kiadása.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek