KSH: csökkent az áruszállítás teljesítménye a harmadik negyedévben
Az áruszállítás teljesítménye tizenhárom százalékkal csökkent 2020 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
Az áruszállítás teljesítménye tizenhárom százalékkal csökkent 2020 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
Az új nyomvonallal tizenhét település mentesül az átmenő forgalomtól.
Él a MÁV-Start és a Volánbusz 2020/2021-es menetrendje, amely mintegy harminc vasútvonalon és ötven autóbuszos viszonylaton hoz az utasoknak jól érzékelhető változást.
2030-tól a távolsági buszos személyszállítást akár ellehetetlenítő szabályozás is következhet.
A következő két hétvégén az adventi forgalomhoz kapcsolódóan egyes járatok sűrűbben, illetve nagyobb kapacitással közlekednek, vasárnap reggelente az M3-as metró csak a Lehel tér és Újpest között jár.
A csuklós buszok várhatóan 2021 nyarától a helyközi elővárosi vonalakon közlekednek majd országszerte.
Egy újabb, fontos lépést tett Norvégia a nulla kibocsátású gazdaság elérése felé.
December első hétvégéjén több új ünnepi járművet is elindított a BKV: két újabb Fényvillamos, egy szóló Fénytroli és két, ünnepi díszítésű autóbusz is munkába állt, sőt elindult a Mikulás kék segítője, a Mikulásbusz is.
Megérkeztek az Inter Traction Electrics Kft.-vel kötött szerződés opciójából lehívott első Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbuszok.
Az idei várható bevételkiesés miatt Hradec Králové nem vásárol új buszokat.
A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete szerint.
De nem a gyertyagyújtás miatt.
A NIF látványterveken mutatja be az ütemterveknek megfelelően haladó hídépítést.
A forgalomtechnikai megoldás megfelel a KRESZ-nek, célja pedig az, hogy a metrópótló autóbuszok a lehető legakadálytalanabbul közlekedhessenek ezeken a kimondottan forgalmasnak tekinthető belvárosi útszakaszokon.
Fotoakusztikai elven működő gépjármű kipufogógáz emisszió mérési technológiát fejlesztettek uniós támogatással.