KSH: csökkent az áruszállítás teljesítménye a harmadik negyedévben

MTI/iho   ·   2020.12.18. 15:10
00_ebes_etcs

Az áruszállítás teljesítménye tizenhárom százalékkal csökkent 2020 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.

A koronavírus-járvány a személyszállítást jobban érintette, a távolsági közösségi közlekedés teljesítménye a felére, a helyié huszonhárom százalékkal esett vissza. Ugyanakkor a korlátozó intézkedések által erősen érintett második negyedévhez képest az áruszállítás teljesítménye 3,5 százalékkal, a távolsági személyszállításé hetvenöt százalékkal, a helyi közösségi közlekedésé közel duplájára emelkedett.

A KSH részletezi, hogy 2020 harmadik negyedévében a belföldi szállítás árutonna-kilométerben mért teljesítménye 6,7 százalékkal, a nemzetközi szállításé 16 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A kialakult járványügyi veszélyhelyzet következtében bevezetett hazai és nemzetközi korlátozások a legtöbb szállítási módozatra negatív hatással voltak. A legnagyobb mértékben, harminchárom százalékkal – elsősorban a tavalyi magas bázisérték következtében – a csővezetéken szállított áruk tömege esett vissza.

  • A nemzetközi közúti árufuvarozás teljesítménye 17 százalékkal mérséklődött.
  • A vasúti áruszállítás árutonna-kilométerben mért teljesítménye 1,8 százalékkal, 2 milliárd 600 millióra nőtt, a szállított áruk mennyisége 2,6 százalékkal, 12 millió 200 ezer tonnára csökkent az idei harmadik negyedévben.

  • Az átmenő nemzetközi forgalom és a kivitel volumene 5,6, illetve 14 százalékkal nőtt, miközben a belföldi és a behozatali forgalom 16, illetve 8,7 százalékkal csökkent.
  • A belvízi áruszállítás volumene 18 százalékkal, árutonna-kilométerben kifejezett teljesítménye 8,3 százalékkal nőtt 2019 harmadik negyedévéhez képest. Míg a belföldi vízi áruszállítás volumenében és teljesítményében csökkenés történt, addig az összesített nemzetközi forgalom volumene 18, teljesítménye 8,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatait.
  • A helyközi személyszállításban az előző negyedévinél kisebb arányú volt a visszaesés. A belföldi távolsági személyszállításban a teljesítmény huszonnégy, az utasszám tizenhét százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, nemzetközi viszonylatban a teljesítmény nyolcvanöt, az utasforgalom nyolcvanhárom százalékkal esett vissza.
  • A legnagyobb súlyt jelentő autóbuszos személyszállítás teljesítménye harmincnyolc, a vasútié huszonkettő, a légié nyolcvannégy százalékkal, a legkisebb súllyal bíró vízi személyszállításé pedig huszonöt százalékkal csökkent.
  • A légi személyszállítás összteljesítményen belüli aránya az előző év azonos időszaki 34 százalékról 11 százalékra esett vissza, ezzel párhuzamosan az autóbuszos személyszállításé 9,7 százalékponttal 52 százalékra, a vasútié 13 százalékponttal 37 százalékra emelkedett. Az utasok 74 százalékát autóbusszal, 25 százalékát vasúton, 0,3 százalékát repülőn szállították 2020 harmadik negyedévében.

A KSH összesítése szerint a harmadik negyedévben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 49 országba irányuló utasforgalma 786,4 ezer fő volt, 83 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A Debreceni Repülőtér utasforgalma 86 százalékkal, járatszáma 53 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.

A harmadik negyedévben a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 68 ezer, az egy évvel korábbinál tizenhárom százalékkal kevesebb volt. A Ford, a Volkswagen, a Toyota és a Suzuki márkák együttesen a forgalomba helyezett járművek több mint egyharmadát tették ki.

Az új személygépkocsik esetében tizenöt, a használtaknál tizenegy százalékkal csökkent a forgalomba helyezések száma. Az első alkalommal regisztrált autók ötvenegy százaléka új volt, arányuk az előző negyedévhez képest nőtt, azonban így is huszonegy százalékponttal elmaradt a tíz évvel korábbitól. Elektromos személygépkocsiból 2019 harmadik negyedévéhez mérten 45 százalékkal több került első alkalommal forgalomba. A harmadik negyedévben a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett autóbuszok száma tizennyolc százalékkal, a vontatóké tizenegy százalékkal meghaladta a 2019. azonos időszakit, ugyanakkor a tehergépkocsiké húsz, a motorkerékpároké 6,4 százalékkal lett kevesebb.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.