Új gabonásvagonok az ÖBB RCG flottájában
A Tagnpps sorozatú járműveket a GATX-től bérlik.
A Tagnpps sorozatú járműveket a GATX-től bérlik.
A megnövekedett piaci igények miatt február 6-ától az eddigi heti három helyett már négyszer közlekednek mindkét irányba a logisztikai vállalat tehervonatai.
A Perzsa-öböltől Törökországig vezető pályának köszönhetően Irak is tranzitországgá válhatna, kapcsolatot teremtve Európával is.
A lengyel verseny- és fogyasztóvédelmi hivatal megadta az engedélyt a független vasúti infrastruktúra-kezelő átvételéhez. Tovább fejlődhet Małaszewicze?
A logisztikai vállalat „B” besorolást szerzett a Szén-dioxid-kibocsátási Projekt (CDP) keretében.
Az Ukrán Vasutak (UZ) tavaly augusztus óta most kéri a legalacsonyabb árat a gabona belföldi és az országon keresztül történő szállításáért.
Az Európai Bizottság hivatalos vizsgálati eljárást indít az SNCF vasúti árufuvarozó üzletága, a Fret SNCF finanszírozási feltételeivel kapcsolatban, mely még a 2020-as leányvállalattá alakulás előttre nyúlik vissza.
Az első fuvar még december végén indult Hszianból és tizenöt nap alatt ért el a magyar fővárosba, ahonnan további európai célállomások is elérhetők.
A logisztikai vállalat a litván kikötőváros Klaipedában nyitott irodát.
A lett vasúttársaság teherfuvarozási ága a napokban kapta meg a biztonsági tanúsítványt, mellyel étolajat szállíthat egy amerikai felvásárlónak.
A német Allianz pro Schiene vasúti szövetség szerint a digitalizáció által egyszerűsített hozzáférés ösztönzője lehet a kombinált fuvarozással való próbálkozásnak.
Az UIC-tagvállalatok előzetes adatai szerint a tavalyi év első hat hónapjában a forgalmi tendenciák nagy eltérést mutatnak régiónként, valamint a személy- és az áruszállítást illetően is.
Az EU szerint minden uniós tagállamnak össze kell állítani egy tervet a normál nyomtávra való átálláshoz, ez viszont a balti államokban ellenállásba ütközik.
A Kína és Európa közötti áruforgalom új mérföldkövet ért el tavaly, annak ellenére is, hogy az eurázsiai fuvarozás valószínűleg egyik legingatagabb évét hagytuk magunk mögött.
A Görögországot a bolgár–román határral összekötő szállítási folyosó évi 650 millió eurónyi árut terelne át a tengerről a vasútra.