Túl hangosak az új RegioFoxok, a Pesa szerint ez csak gyermekbetegség
Belül csendesebbek az új motorvonatok, a baj a külső zajszinttel van.
Belül csendesebbek az új motorvonatok, a baj a külső zajszinttel van.
Nem először tolták későbbre az üzembe helyezésük időpontját.
A prágai agglomeráció nyugati részén jelentősen nő az utazási komfort az új szerelvények megérkezésével.
Az SM42-6Dn sorozatú tolatómozdony egy tankkal huszonnégy órányi tolatásra képes. A lengyel gyártó egy hidrogénes motorvonat kifejlesztésén is dolgozik.
Méghozzá a Nowa Warszawska úton Ujesciskótól Przemyskáig.
A Łódźi vajdaság négy háromrészes, Regio160 típusú villamos motorvonatot rendelt a hazai gyártótól.
Egy korábbi megrendelés mellé még tíz 847-es sorozatú motorvonat érkezik a Cseh Vasutakhoz. Az elsőt már Velimben tesztelik.
A tolatómozdony a PKN Orlen egyik telephelyén dolgozik majd a jövő évtől.
Lassan egy hete jár a Szegedet és Vásárhelyet összekötő vasútvillamos. Az első napi fotózás során természetesen nemcsak a vasvillákról készültek fotók, most ezt a járulékos termést mutatjuk be. Galéria.
Egy SM42-es dízelmozdonyt építettek át üzemanyagcellássá, távvezérléssel is ellátták. A technológia alkalmazása jelentős lépés lehet a lengyel vasút karbonlábnyomának csökkentésében.
A keretszerződés 160 motorvonat beszerzéséről szól, ebből harminchármat biztosan átvesz a Pesa járműgyártótól.
Vagyis hetvenkét motorvonat. A DB átvette a Pesától vásárolt dízelszerelvények utolsó példányát is.
Három árajánlat érkezett, ebből kettő lengyel gyártótól. A kontraktus becsült értéke 5,2 milliárd cseh korona.
A cseh magánvasút hét Elf.eu típusú villamos motorvonatot vesz a Pesától.