Negyven hazai gyártású mozdonyt rendelt a lengyel Orlen Kolej
Húsz–húsz Gamát, illetve Dragont szállít a Pesa és a Newag is az olajipari cég tulajdonában lévő vasúttársaságnak.
Az Orlen Kolej még júniusban szánta el magát új mozdonyok beszerzésére, a pályázat eredményét a közelmúltban hozták nyilvánosságra. Így a közeljövőben, 2007–2008-ban a petrolkémiai cég vasúti árufuvarozó leányvállalata a következő mozdonyokat veheti át:
- húsz 304E Gamát a Pesától, és
- húsz E6ACTadnb Dragon2-t a Newagtól.
Az új gördülőállományra vonatkozó szerződések teljes értéke meghaladja a (72 milliárd forintnak megfelelő) 800 millió zlotyit. A projektet a PKO Leasing által nyújtott operatív lízing finanszírozza.
A négytengelyes, moduláris platformként kifejlesztett Gama 3.0 mozdonyokat (nyitóképünkön, az Orlen illusztrációján) utolsó mérföldes ecoDiesel modullal látták el, a dízelmotor képes hidrogénezett növényi olajból előállított üzemanyaggal (HVO) működni. Az „utolsó mérföldes képesség” jelentőségét korábban már többször ecseteltük, a Pesa mozdonya nem villamosított szakaszokon, terminálokon és iparvágányokon is üzemelhet.
Ezzel párhuzamosan érkeznek majd a hattengelyes, nehéz teherfuvarozási műveletek ellátására alkalmas Dragon 2-esek is Newagtól. A Sárkányokat ugyancsak felruházták last mile képességgel.

Az Orlen Kolej, Lengyelország második legnagyobb teherfuvarozója, Lengyelországban és Németországban működik, és partnerségeken keresztül Európa-szerte kínál szolgáltatásokat. Jelenleg 180 mozdonyt üzemeltet, ezek egy része saját tulajdonú, a többit lízingelik.
Az elmúlt években a lengyel piacon kevés ilyen nagy horderejű szerződés született tehervonatok továbbítására szánt villamos mozdonyok szállítására. A PKP Cargo és az Akiem egyenként haminc–harminc Dragon 2-est rendelt, a Cargounit tíz Newag mozdonyt vásárolt, további húsz megvételének opciójával, és hasonló tartalmú megrendelést adott le a Pesának is. A WBW 2 (az OnTrain mozdonylízing cég tulajdonosa) pedig tíz Gamára formált igényt.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!