Szlovákia
Rendszeresek lesznek a kínai konténervonatok Szlovákiában
Érsek Árpád közlekedési miniszter Sanghajban kínai kollégájával, Li Hsziao-penggel tárgyalt a vasúti teherszállítás üzleti lehetőségeiről.
Hatvanegy millió euróval több pénz jut a közlekedésre Szlovákiában
Az elfogadott költségvetési tervezet szerint jövőre 1,16 milliárd euróval gazdálkodhat a közlekedési és építésügyi tárca, ez 5,39 millió euróval több, mint idén.
Nincs, aki vezesse a vonatokat Szlovákiában
Főleg a nyugati országrészben harapózott el a helyzet, több tapasztalt mozdonyvezető Csehországba emigrál a magasabb bérek miatt.
Befutott az első kínai konténervonat Dunaszerdahelyre
Kihirdették a versenypályázatot a Pozsony–Révkomárom vonal üzemeltetésére
A Regiojet cseh magánvasút is versenybe száll.
Élénkül a Kassa és Hidasnémeti közötti forgalom
Hasít a Regiojet vasúti üzletága
Az idei év első félévében annyi nyereséget termelt, mint tavaly egész évben.
Bevetette a Regiojet a kétszinteseket
A reggeli és délutáni csúcsban a DB Regiótól vásárolt kocsikkal erősít a cseh magánvasút Pozsony és Révkomárom között.
Épül az M30-as autópálya
Miskolc és a szlovák határ között kétszer két sávos sztráda jön létre várhatóan 2022 elejére.
Villamosítják az Enyicke és Szepsi közötti vasútvonalat
A modernizálás 58 millió euróba kerül, a villamosításon kívül korszerűsítik a biztosítóberendezést, a peronokat és a vasúti pályát is.
Kerékpárút épül Párkánynál a Duna mentén
A Duna bal partján, Párkány közelében kétkilométeres szakaszon kap aszfaltborítást a védőgát, így az kerékpárútként is használható lesz.
Négy ország dolgozik együtt a Budapest–Rostock közötti áruszállítás fejlesztésén
Németország, Csehország, Szlovákia és Magyarország vesz részt az európai közlekedési hálózat regionális fejlesztésével foglalkozó CORCAP projektben.
Előre ismert győztese van a rajeci vonal pályázatának
A Zsolna–Rajec vasútvonal kiszolgálására irányuló tender győztese csakis a ZSSK lehet. Miért is?
Kapacitásbővítést tervez a ŽSR
A pozsonyi elővárosi vonalakon lehet számítani a közeljövőben a vasúti közlekedés javulására.