Határátlépő teherforgalom, Szergej a tolatóssal, Púpos a személyvonattal

Vörös Attila   ·   2020.06.19. 18:00
6981151

Erős napja volt csütörtökön a Hatvan–Somoskőújfalu (81-es) vonalnak. Néhány hete szinte minden napos szereplő a vonalon az egyik hatvani Púpos – a 235-ös és a 224-es közül az egyik Ferencvárosban darutartalék, a másik Pedig Hatvanban beugrós. Idén már párszor húzta a tolatóst Púpos, az utóbbi időben pedig Uzsgyit helyettesítő Csörgőt helyettesít az egykocsis személyvonatokon. Most a 224-es van Hatvanban, csütörtökön is fordult egyet Somoskőújfalun.

A 224-es Púpos gyorsít Salgótarján megállóból Somoskőújfalu felé. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

Csütörtök lévén kiszolgáló tehervonat is közlekedett, de különleges volt a mostani tolatós, mert Fülek Felől érkezett 21 üres kocsi is, amit Salgótarjánba le kellett vinni és farakodásra beállítani. A nagy vonat miatt a szokásos remot Dácsiánál nagyobb mozdony kellett: a Hatvanban vendégszereplő, egyébként dombóvári 151-es Szergejt küldték a feladatra. A Szergej mozdonyvonatként érkezett Salgótarjánba, ahol a MÉH-telepről három, az Alcufer iparvágányáról két ócskavasas kocsit hozott ki. Az állomási rakodón további két Eas volt fával megrakva, így állt össze a hatvani kiszolgálómenet hét kocsija.

A 151-es Szergej a megszűnt acélgyár kapujában. Már csak az Alcufer vastelepnek van forgalma... Rég járt erre Szergej utoljára!

A nap legizgalmasabb vonata kétség kívül a Losoncról érkező teher volt. A 21 üres Eas kocsit két Búvárral húzták Füleken át Somoskőújfalura. A Búvárok itt leakadtak és gépmenetben tértek vissza Szlovákiába, az üres tehervonatot pedig a 151-es Szergej vitte le Salgótarjánba. A kocsikat Salgótarján-külső állomáson állították be a rakodóra. A határátlépő vonat azért nagy szám, mert itt már rég megszűnt a rendszeres forgalom. 2014 óta csak elvétve, inkább kampányszerűen aktiválják a somosi átmenetet. 2017-ben az ózdi ócskavasvonatokat terelték erre, a vadnai Sajó-híd felújítása miatt Szlovákia felől érhették csak el Ózdot. Rá egy évre pedig zúzott követ rakodtak Füleken, magyarországi célállomásokkal. A bagikő a 80a vonal felújításához kellett.

A ZSSK Cargo két Búvárja húzza Fülekről Somoskőújfalura az üres favonatot Bénánál

Szlovákiából elvétve, de érkeznek üres favonatok rakodásra Szécsénybe és Salgótarjánba. Az utolsó ilyen farakodás Salgótarjánban épp három éve volt, de a Fülek–Somoskőújfalu határátmeneten is csak másfél éve járt utoljára tehervonat...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek