Befejeződött az Északerdő határon átnyúló projektje

iho/vasút   ·   2020.05.28. 13:15
400px_laev_35

Az Északerdő Zrt. és a Kassai Gyermekvasút (Košická Detská Historická železnica, KDHŽ) 2018-ban indított közös projektet a lillafüredi és a kassai kisvasutak fejlesztésére az Interreg Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében. A program május 31-én zárul le. A pályázatnak köszönhetően a Lillafüredi Állami Erdei Vasútnál (LÁEV) megújult Miskolc-Dorottya utca állomás, valamint elkészült egy új, úgynevezett LÁEV-31 típusú, historikus kivitelű, replika „kis-zárt” személykocsi. A kassai partner kisvasútján hasonló fejlesztések valósultak meg: új állomási felvételi épületet emeltek Csermelyvölgy állomáson, újjáépítettek egy korábban megszüntetett forgalmi kitérőt, valamint mozdonyokat szereztek be és újítottak fel.

A LÁEV vonalán többek között megújult a Dorottya utcai végállomás (fotók: Északerdő Zrt.)

A LÁEV miskolci végállomásán megvalósult fejlesztés keretében megújult a teljes utasfogadó tér: az állomás első vágánya mellett új, emelt szintű peron épült térvilágítással, ami nagyban segíti a vonatra történő felszállást mind az idősek, mind a mozgásukban korlátozott utasok számára. Az állomás kapujában a kibővített téren új látványelemeket helyeztek el: egy kiállított személykocsi-rész, egy kisvasúti vágányokból épített obeliszk és a LÁEV vonalhálózatát tükröző, a nevezetességeket kisplasztikák segítségével bemutató térburkolati vonalrajz ad ízelítőt a kisvasút mentén található nevezetességekből, látnivalókból. Az állomást tavaly ősszel vehették birtokba az utasok.

Elkészült egy zárt, LÁEV-35 típusú replika kocsi is

A replika személykocsi építése idén tavasszal fejeződött be. Az új kocsi mintáját a LÁEV járműállományába tartozó, az 1920-as években épült, jellegzetesen lillafüredi, muzeális értékű, 31-es pályaszámú személykocsi adta. Az új kocsi ennek másolataként készült el a miskolci Espiker Kft. kivitelezésében. A kassai kisvasúttal közös projekt apropóján a Kassa nevet kapta, belső berendezését is ennek megfelelően alakították ki: az utasok látványos tablókról tudhatnak meg érdekességeket Kassa történelmi nevezetességeiből, valamint a LÁEV-partner Kassai Történeti Gyermekvasútról. Az új kocsi első, utasok számára is nyilvános útjára azonban még várni kell, hiszen a járványügyi helyzet miatt a kisvasúton egyelőre csak nyitott kocsik közlekednek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.