útépítés
Északról kerülik Kecskemétet
Nagyon várja már Bács-Kiskun megye székhelye ezt az összekötő utat.
Több mint kétezer kilométer gyorsforgalmi út lesz 2022-re Magyarországon
Átadták az M85-M86 közös szakaszát
A Swietelsky kétmilliárdért újít föl utakat
Metrófelújítás még sehol, pótlóbuszok dettó, de legalább a kapcsolódó útfelújítás mehet.
Várpalota: az elkerülő kettes ütemének is nekiláttak
Alapkő a helyén, kezdődhet az érdemi munka.
Hatvankilencből huszonnégy?
Naná, hogy negyvenöt! Ám nem a mateklecke a lényeg: Debrecennél az M35-ös huszonnégy kilométere hatvankilencmilliárdból éri el az országhatárt.
Csak úgy épül-szépül Győr-Moson-Sopron!
Két elkerülőn is hatalmas a munka: Győrnél forgalomtereléssel oldják meg, Csornánál két nap alatt végeztek.
Fociztak, teniszeztek az infrastruktúrátorok
Nem lehet ám mindig utat meg vasutat építeni, meg ezeknek a „környékén” dolgozni! Néha ki kell engedni a gőzt – átvitt értelemben, persze. Erre is volt jó a IV. Infrastruktúra Kupa és Családi Nap.
Róbert Károly körút: elkezdték a felújítást
2017 nyarára az Árpád híd és a Vágány utca közötti szakasz új aszfaltréteget kap, illetve ahol szükséges, ott teljes pályaszerkezet-cserét végeznek.
Lázár János milliárdokról beszélt: 2500, 1100, 22–24
Az elsőből nyolcvanegy főút újulhat meg, a másodikból a vasút fejlődhet, a harmadikból a Volán vehet buszokat. A miniszter cáfolta korrupciógyanút is a Budapest–Belgrád vasútvonallal kapcsolatban.
A vasút mellett épül a várpalotai elkerülő
Teljesen kivezetik az átmenő forgalmat a városból, Várpalotától délre, a vasúti töltés mellett épül az új út.
Felújítás komplexen, Angyalföldön
Szeptember 15-én kezdődik a teljes Róbert Károly körút felújítása az Árpád híd és a Vágány utcai felüljáró közötti szakaszon. A felújítással egy időben kerékpárút is épül, illetve megújulnak az Árpád hídi pesti felhajtó alatt átvezető Népfürdő utcai és Esztergomi úti közúti hidak is.
Gyorsforgalmi úton Szombathelyig!
Október végétől használható az M86-os Hegyfalu–Csorna szakasza is.
Csúcsforgalom? Dehogy! Átadó!
Vadonatúj a törökbálinti csomópont, de előtt annyi autós adta át ünnepélyesen, hogy egyből lett egy gyönge hétvégi dugó.