A Swietelsky kétmilliárdért újít föl utakat

iho/közút   ·   2016.10.21. 13:00

Erdélyi Katalin, az átlátszó munkatársa írta meg, hogy „a BKK még márciusban írt ki közbeszerzést a 3-as metró rekonstrukciójának időtartamára, a metró felszíni pótlásához szükséges út- és forgalomtechnikai munkákra.” A pályázaton a hónap elején a Swietelsky Magyarország Kft. nyert, a beruházásra uniós forrásból kétmilliárd forintot költenek.

A kiírás szerint ezeket kell a pénzből megcsinálni – a tenderen indult még a Colas Út Zrt., a Strabag és a Kész Zrt. is.

  • A metró pótlásához többféle felszíni beavatkozásra van szükség, amelyeknek helyenként közművonzataik is vannak (vezetékek védőcsőbe helyezése, szerelvények szintbehelyezése, víznyelő átépítések, csatorna kiváltási munkák). A csúcsidőn kívüli autóbuszok tárolására 45–50 férőhely, a vonalon pedig körülbelül négy puffertároló kialakítása a feladat. Az ideiglenes végállomásokon konténerek telepítése, illetve busztároló kialakítása is szerepel a munkák között.
  • A buszforduláshoz és a buszsávok kijelöléséhez több helyen szegélykorrekciót, középsziget bontást kell végezni. Néhány helyszínen a közúti jelzőberendezés átalakítása, illetve átprogramozása is a feladatok része. A metróállomások környezetében új buszmegállók lesznek kialakítva, illetve a meglévő buszmegállók lesznek meghosszabbítva aszfalt gyalogos felületekkel. A pótló útvonal teljes szakaszán a közúti űrszelvény biztosítása érdekében a fák gallyazandók.
  • Elvégzendő feladat továbbá az Árpád-híd–Károly körút sarkánál a közúti felüljáró négy pillérpárja közül három párnál a felszínen az útburkolat és a szigetelésvédő betonrétegek elbontása után a födémszigetelés dilatációs hézagainak javítása.
  • Az ideiglenes buszmegállók területén a burkolat megfelelő állapotát a pótlás idején folyamatosan biztosítani kell. Az ideiglenes burkolati jeleket sárga ragasztott kivitelben kell készíteni és a terelés ideje alatt folyamatosan fenn kell tartani. A Nyertes Ajánlattevőnek az autóbuszok által igénybe vett teljes útfelületeket ellenőriznie kell. Az autóbuszok általi útigénybevétel okozta forgalombiztonságot veszélyeztető úthibákat meg kell szüntetni. Terhelés hatására megsüllyedt közmű szerelvényeket az adott közműszolgáltató cég képviselőjének szakmai felügyelete alatt kell felszámolni. A közel három éves buszpótlási idő alatt esetlegesen keletkező burkolat (pályaszerkezet) süllyedéseket, kátyúkat szintén meg kell szüntetni.
  • A tervezett beavatkozások ideiglenes és végleges jelleggel épülnek ki. A buszpótlás befejeztével két gyalogátkelőhely megtartásától eltekintve a rekonstrukció előtti állapotot vissza kell állítani.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek