Indul a Kolozsvár–Nagyvárad–Biharpüspöki vonal felújítása és villamosítása
Százhatvanhat kilométeren korszerűsödik a vasúti pálya, néhány év múlva már Biharkeresztestől is villanygépekkel lehet majd átjárni Romániába.
Százhatvanhat kilométeren korszerűsödik a vasúti pálya, néhány év múlva már Biharkeresztestől is villanygépekkel lehet majd átjárni Romániába.
Október 27-étől három héten át immár mindkét vágányon szünetelni fog a vasúti forgalom, azaz az 1-es fővonalon teljes kizárás lesz Biatorbágy és Szárliget között.
A Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonal Biatorbágy és Szárliget közötti mintegy huszonkilenc kilométeres szakaszát a tervek szerint három hónap alatt újítja fel a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG.
Fotóriporterünk hajnal óta Budaörsön figyeli és fotózza a Biatorbágy és Szárliget közötti pályafelújítás első napjának eseményeit.
A Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom vonalon hétfőtől jelentősen módosult a menetrend a Biatorbágy és Szárliget közötti pályafelújítás következtében.
A Cegléd–Szeged vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok szeptember 11-étől november 16-áig, mert Kiskunfélegyháza és Szeged-Rendező között komplex pályakarbantartást végeznek. A vágányzári menetrend néhány kivétellel minden héten hétfőtől csütörtökig érvényes, a hétvégéken a megszokott menetrend szerint közlekednek a vonatok.
A vonathelyettesítő autóbuszok négyszáz forintos teljesárú jeggyel, a kedvezményre jogosultak számára ötven vagy kilencven százalékos kedvezménnyel vehetők igénybe.
Újabb szomorú nap a magyar vasút történelmében: 2023. július 31-ével tíz vasútvonal egy részén vagy egészén áll le a menetrend szerinti személyszállítás. In memoriam.
A MÁV is megerősítette a hírt: számos mellékvonalon buszok válthatják az egyre inkább gyengélkedő Bz-motorkocsikat, akár már augusztus elsejétől!
A baleset helyszínén a nagyteljesítményű daruval folyamatosan dolgoznak. A bal vágányban lévő vágányhibát sikerült kijavítani, így a daru is használhatja a vágányt, szabadon mozoghat a további munkálatokhoz.
Indul a 2023-as szezon, feszmentes Nyugatival, vidéki pótlóbuszozásokkal.
Reggeli rovancs a szombati szélviharzásról.
A Nyugati pályaudvar 17-es vágánya melletti peronépítés, valamint a Kőbánya-Kispest és Dabas között végzett pályakarbantartás miatt jelentős változások lépnek életbe augusztus 22-étől 28-áig.
Számos pályafelújítás, pályaépítés augusztus 29-én véget ér – akár a nyári menetrend. Figyeljenek oda ezen a héten is, ne kelljen a peronon, az állomásépületben bosszankodniuk.
A mozdonyvezető és a kamion sofőrje is súlyosan megsérült a balesetben, ami miatt az újhelyi vonal menetrendje napokra felborult – egészen banális okból.