Citarók Magyarországon

Ács Attila   ·   2011.12.30. 09:35
citaro_hu_fooldal

Sajnos a hazai beszerzéseknél már nagyon régóta az ár a legfontosabb szempont, ezért a Citarókból relatíve kevés fut az országban, azok is zömében használtan vásárolt példányok. Amelyik üzemeltető új Mercedes mellett döntött, az inkább az olcsóbb Conectót választotta.

Az első Citaro 2002-ben jelent meg az országban, pécsi színekben. A jármű a második ajtóig alacsonypadlós, onnan folyamatosan emelkedik a padlószint 580 milliméteres magasságig, így a hátsó ajtónál már egy lépcsőfok beiktatása is szükségessé vált. A motorja OM 457 hLA típusú, Euro III-as,  12 literes, fekvő hengerelrendezésű, maximális teljesítménye 252 lóerő, motorsátor nincs. Ezt követően 2006-ig minden évben további 1-1 Citarót vásárolt a Pécsi Közlekedési Zrt., az utolsó kettőt azonban már nem Voith 864.3, hanem ZF 6HP502 típusú automata váltóval. 2009-ben a 2003-ban vásárolt példány leégett (IWD-814), így jelenleg csak négy üzemel a cégnél.

A PK-n kívül csak a Tisza Volán vásárolt újonnan a típusból, de nem is akármilyeneket: gázüzemű csuklósokat, négyet 2005-ben és kettőt 2006-ban, előbbieket a fentebb megismert Voith, utóbbiakat ZF Ecomat 6HP592 típusú váltóval. A buszok háromajtósok, eredetileg mindegyik Szegeden közlekedett, ám jelenleg csak a két ZF váltós kocsi, a másik négy helyközi forgalomban vesz részt.

Szegeden azonban van egy másik tömegközlekedési cég is, az SZKT Kft., amely ugyan alapvetően csak villamosokat és trolibuszokat üzemeltet, de pótlási célból autóbuszokkal is rendelkezik. A szóló kocsijaik nagy része Citaro, mindegyiket használtan vásárolták különböző helyekről, így a kialakításuk is különböző. A hét buszból egy már az új homlokfalas szériából való, és van egy szintén második generációs, 15 méteres buszuk is. A legérdekesebb viszont az a hat trolibusz, amit autóbuszból alakított át az SZKT, helyben, saját tervek alapján. A járműveknek eltüntették a motortornyát, nagyobb elhúzható ablakokat építettek be és légkondicionáló berendezést is kaptak. Citaro trolik csak itt közlekednek, hiszen ilyet eredetileg nem gyártottak, és máshol sem történt átalakítás (eddig), de Szegeden sem lesz folytatása a projektnek.

A legnagyobb és legegységesebb flottával a Volánbusz rendelkezik. A tizenhét járműből ötöt az osztrák Blaguss cégtől, a többit a Wiener Lokalbahnentől vásárolták 2005-ben. Az 1998–1999-es gyártású buszok mindegyike kétajtós, motorjuk OM906 hLA típusú (maximális teljesítmény: 205 kilowatt), sebességváltójuk ZF 5HP590, ötfokozatú automata. A buszok helyi (88-as vonal) és helyközi forgalomban is előfordulnak.

A Volánbusz egyik alvállalkozója, a Homm Kft. is használt Citarókat állított forgalomba áprilisban a pomázi térségben, szám szerint nyolcat. Ezek a buszok a volánbuszos példányoktól eltérően fehér színben pompáznak.

A fentieken túl még két Volán-társaság; a Gemenc és a Bakony vásárolt Citarókat, előbbi tizenkettőt, utóbbi ötöt, természetesen használtan.

Cikksorozatunk következő részében a BKV leendő Citaróit mutatjuk be.

A képre kattintva galéria nyílik meg!<br>(fotó: Vér Valentin)

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Nem tudja, mennyiért veheti igénybe a közösségi közlekedést március 1-jétől? Akkor irány az ujtarifa.hu!

iho/vasút   ·   2024.02.21. 13:00

Tájékoztató weboldalt indított a MÁV–Volán csoport a március 1-jével induló új tarifarendszerről, melyen többek között az új bérletekről és kedvezményekről, a 24 órás napijegyekről, valamint a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásokról lehet informálódni.