CSA-privatizáció: Qatar vagy Korean?

iho/repülés   ·   2012.12.07. 12:30
cim
A cseh kormány leghamarabb áprilisban dönt a nemzeti légitársaság privatizálásáról, eddig a Korean Air és a Qatar Airways jelezte érdeklődését – adja hírül a Reuters.

Mindkét légitársasággal egyelőre a tárgyalások korai szakaszánál tartanak, az első nem végleges ajánlat január végére, a konkrét privatizációs pályázatok beadása egy hónappal később várható. A prágai kormány szóvivője a kabinet ülése után  megerősítette, hogy ez a két légitársaság érdeklődik az egyébként veszteséges CSA iránt, amely azonban már belekezdett az átalakítási folyamatba.

Korábban a Travel Service szerette volna megvásárolni a CSA-t, de elállt az üzlettől, miután nem kapott garanciákat arra, hogy a CSA előbb tőkeinjekciókat kap a kormánytól.

A CSA 241 millió korona, csaknem 12 és fél millió dollár veszteséggel zárta a tavalyi évet. A tulajdonos ugyanaz az állami cég, a Cesky Aeroholding, amely a prágai repülőteret birtokolja.

Mint arról az iho/repülés is beszámolt, az Európai Bizottság néhány hónapja jóváhagyta azt az állami támogatást, amit a nemzeti légitársaság a szerkezetváltás végrehajtására kapott. A cseh kormány e döntés birtokában indította el újra a most már több sikerrel kecsegtető privatizációs eljárást.

Ami a két, a privatizáció iránt érdeklődő társaságot illeti, a CSA néhány napja bejelentette, hogy egy A330-as nagy hatótávolságú, széles törzsű utasszállítót állít jövőre forgalomba, amely először a Prága–Szöul vonalon repül majd, a járatot pedig a CSA és a Korean Airlines code-share megállapodás keretében üzemelteti.

Kapcsolódó hírek