Csengett-bongott a Pulz és a Körtöltés utca

iho   ·   2013.09.21. 14:44
130921_szkt00

És akkor valaki megrántotta a kalauzcsengő bőrszíját a 12-es pályaszámú nosztalgia motorkocsin. És nem volt megállás. Mindenki ki akarta próbálni, a többség meg is tette. Így az addig csendesen morajló tömeg zajosan csilingelővé változott. A Mobilitási Hét és 4. Európai Trolibusznap rendezvénysorozatának részeként a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) egy órára megnyitotta a Pulz utcai villamosremíz kapuit a látogatók előtt, majd ugyanezt megtette koradélután a Körtöltés utcai trolitelepen is. A roppant szívélyes házigazdák kezdetben a Pulz utcában próbáltak érdekes, hasznos információkat megosztani a közönséggel, ám hamar rájöttek, ekkora tömegnek nem tudnak elég hangosan kiabálni. Így később csak a köréjük sereglő érdeklődő kamaszoknak „súgtak meg titkokat”, és csak arra vigyáztak, mindenki biztonságban legyen a remízben – ez is épp elég nagy feladat volt.

Itt kezdődhetett el a Pulz utcai koncert a 12-es pályaszámú nosztalgiavillamoson. A képre kattintva galéria nyílik (fotó: iho.hu)

A Pulz utcai „villamosozás” után a Körtöltés utcai trolitelepen is szét lehetett nézni. A nosztalgiajárművek mellett itt a legnagyobb szám az volt, hogy a közönséggel a frissen átadott 450-es pályaszámú Ikarus-Škoda troli is megtett néhány kört a telepen. Mindenki mindent és mindenkit fényképezett. Olyannyira nagy volt a „lelkesedés”, hogy egy magáról megfeledkező férfiember valósággal kiordított egy kisfiút az egyik troli kormánya mögül, mert „surranópályán” megelőzte az ő gyermekét. Szerencsére hamar megnyugodott mindenki. Aztán egyszer csak itt is megszólalt egy duda. És onnantól kezdve nem volt megállás.

A program részeként két Ikarus troli végigment a „klasszikus” 7-es és 8-as vonalon. A 7-es emlékjáraton az 502-es pályaszámú Ikarus Makkosházról indulva a Mars téren át a Gyermekkórházig ment, míg a 8-as vonalán az 505-ös piros Ikarus fordul egyet, és ment el a Vidra utcáig.

A 313-314-es iker motorkocsi az 1-es vonalon ingázik – cikkünk megjelenése után a Szeged Plazától 15:37-kor és 16:37-kor indul, míg Szeged Nagyállomástól 14:59-kor, 15:59-kor és 16:59-kor. A 2-es villamosvonal sem maradt nosztalgiajárat nélkül, itt a 813-as Bengáli koptatja a síneket. Az Európa Ligettől 15, és 16 órakor, valamint 17:10-kor és 18:15-kor, míg Szeged pályaudvartól 15:25-kor, 16:25-kor, 17:35-kor és 18:40-kor indul.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek