Dagály-gyalogoshíd: árajánlatot kérünk!

Zöldi Péter   ·   2017.02.18. 13:45
P1040177_rovidlid

Sikerült adatokat szereznünk a Népfürdő utca vonalában a Rákos-patak felett tervezett kerékpáros- és gyalogoshídról. Ahogy azt február 6-án megírtuk, az Úszó-, Vízilabda-, Műugró-, Műúszó- és Nyíltvízi Világbajnokság tervezett építményeinek részeként az eredetileg tervezett 269 millió forintos költségével meglehetősen túlárazottnak tűnő híd olyannyira meg akar épülni, hogy a Fővárosi Közgyűlés a költségkeretet további 155 millió forinttal megemelte. A híd tehát 424 millió forintért épül, minden kapcsolódó létesítményével együtt. Ezek alatt 320 folyóméter járdát és annak közvilágítását kell érteni.

Távolban a tervezett híd hűlt helye (fotók: Vörös Attila)

Mivel nem tudunk szó nélkül elmenni az aprócska műtárgynak a világ legismertebb hídjainak négyzetméterárait kétszer, két és félszer meghaladó fajlagos költségei mellett, nosza, feltúrtuk a netet, ahonnan meglepő részletességű műszaki háttéranyagot sikerült beszerezni.

Az is kiderült, hogy a hidacska a lehető legegyszerűbb és leggazdaságosabb technológiával, a kereskedelemben kapható I-acéltartókból készült kétoldali hossztartóval épül fel, amelyek közé a vasbetonból helyszínen elkészített pályalemezt egyszerűen befüggesztik. A képzeletünkben kergetett képet tehát, miszerint a patak felett költséges zsaluzat épül egy egyénien formált vasbetonhídnak, gyorsan ejthetjük, az élet sokkal egyszerűbb. És olcsóbb.

A tervezett gyalogoshíd, háttérben az, ami a Dagályból maradt (képek forrása: Építészfórum)

Amit a tervezett hídról eddig tudunk és amit a nyilvánosságra hozott látványtervek is alátámasztanak:

  • A műtárgy hossza: 26,68 méter,
  • szélessége: 6,30 méter,
  • a híd típusa: kéttámaszú (a két hídfőben támaszkodik le, köztes támasza nincsen), alsópályás (ez azt jelenti, hogy a híd hosszirányú merevségét biztosító hossztartó felülete dominánsan az útpálya felett helyezkedik el),
  • a támaszok alapozása: cölöpalapozás (a talajba vert acél iránycsőben megfelelő mélységig hajtott furatot zaggyal töltik fel beomlás ellen, eltávolítják az iránycsövet, elhelyezik az acélarmatúrát, majd feltöltik betonnal, amely kiszorítja a zagyot),
  • a híd hossztartója: IPE-Europrofilból készült, 1,5 méter magas hossztartó (itt mindenesetre némi ellentmondás mutatkozik a látványtervekkel, azokon a hossztartó csak 1 méter magas és a híd sem sokkal lépi túl a tízméteres hosszat és szélessége is négy méter körülire saccolható),
  • kapcsolódó gyalogos- és kerékpárút hossza: 302,75 méter
  • kapcsolódó gyalogos- és kerékpárút pályaszerkezete: bagger-ágyazózúzalék, hidraulikus alapréteg, homokos kavics, illetve kopóréteg, kötőréteg, hidraulikus alapréteg, homokos kavics.

A konstrukció amúgy elegáns, mértéktartó, a költségei kevésbé

Most számolni fogunk. Természetesen a költségvetéskészítés egy külön szakma, ennek a precizitását meg sem tudjuk közelíteni, de nyers adatsorokat kaphatunk, különösen, hogy a költségvetéskészítést ma bárki által hozzáférhető, hatékony szoftveres segítség is támogatja. A munkafázisokat durván rendszerezve a következő tevékenységekkel és fajlagos költségeikkel számolhatunk:

  • területelőkészítés: 2600 forint/négyzetméter,
  • munkagödör kiemelése géppel: 4000 forint/köbméter,
  • kiszorult feleslege föld elszállítása az első 1 kilométer távolságra: 1500 forint/köbméter,
  • helyszíni vasbetonszerkezet készítése, szivattyús technológiával: 70 ezer forint/köbméter,
  • cölöpalapozás: Cölöpöket összefogó gerenda készítése: 45 ezer forint/köbméter, fúrt cölöp készítése 10 méter mélységig, hosszvarratos lemezcsőből készült iránycsővel, előírt összetételű betonnal, résiszap-megtámasztással: betonminőségtől függően 40–110 ezer forint/méter,
  • betonacél: 300 ezer forint/tonna,
  • mellvédkorlát elhelyezése: 16 ezer forint/folyóméter,
  • mázolás: 2500 forint/négyzetméter,
  • acél-lámpaoszlop: 500 ezer forint/darab,
  • járdaburkolat készítése: 13 ezer forint/négyzetméter.

A munkaterületet még nem vette birtokba a kivitelező

Ezekben a munkafázisokban az egyéb, az alábbiakban részletezett intézkedések, kiegészítő tevékenységek költségei is bennefoglaltatnak:

  • a fel- és levonulás,
  • az ideiglenes melléképítmények kiépítése, fenntartása és bontása,
  • a szállítóút kiépítése,
  • a szabványokban előírt mérések és vizsgálatok költségei,
  • a szükséges gépek, berendezések helyszínreszállítása, tartása és üzemeltetése,
  • közvetlen munkásellátási költségek,
  • anyagköltség és anyagigazgatási költség
  • anyagok szállítási és rakodási költsége, 25 kilométer távolságból,
  • a rezsióradíjak minden bérköltséggel kapcsolatos költsége,
  • általános költségek.

Fenti költségek nem tartalmazzák a munkadíjakat, ezt most – a számítást egyszerűsítendő – bőkezűen az anyagköltséget megkétszerezve számoljuk el.

Számításunk alapját a két hídfő körül 20×20 méteres, öszesen 800 négyzetméteres elkerített munkaterület képezi, ennek előkészítési költsége 2 millió 80 ezer forint.

A cölöpözés előkészítéséhez a két hídfő térségében a híd szélességében (7 méter), ötméteres hosszban és a felszíntől számított kétméteres mélységben tervezünk földkiemelést, összesen 140 köbméter mennyiségben, ennek költsége 560 ezer forint. Szállítsuk is el, 15 kilométeres távolságra, ez 3 millió 150 ezer forintot fog kitenni.

Cölöpözünk: A híd szélességében mindkét parton 6-6 cölöpöt fúrunk le, 10 méteres mélységig, ez összesen 120 folyóméter cölöpöt fog jelenteni, 13 millió 200 ezer forintért végzi el az elvi kivitelező.

Egy cölöpalapozással készült autópálya-felüljáró sémája (forrás: infograph.eu)

A cölöpfuratokat meg is kell tölteni betonnal valamivel több, mint hatvan köbméterrel, ennek költsége 4 millió 200 ezer forint. Cölöpönként két tonna betonacéllal számolva az acélszerelés költsége 7 millió 200 ezer forint.

Az elkészült cölöpökre konstruálunk egy ezeket összefogó vasbeton-fejgerendát, erre fog támaszkodni a hídszerkezet. Tizennégy köbmétert nyel el a fejgerenda zsaluzata a betonból, további 630 ezer forintért.

Nehéz tétel következik, a hídszerkezet acéltartóinak költségelése. Négyszáz milliméter magas, kétszáz milliméter széles IPE-tartókból konstruáljuk a hossztartókat, ebből a kereskedelemben egy hat méter hosszú szál méterenként 25 ezer forintért kapható, 250 folyómétert fogunk felhasználni belőle a kétoldali hossztartókhoz, összesen 6 millió 250 ezer forintért.

A pályaszerkezethez a két hossztartó között bőségesen méretezett, harminc centiméter vastag vasbetonlemezt készítünk, ehhez 54 köbméter beton szükségeltetik 3 millió 800 ezer és 5,5 tonna betonacél 1 millió650 ezer forintért.

A pályaszerkezeten elkészítjük még a gyalogjárdát és a kerékpárutat, ezeknek a költsége nagyjából megegyező, a 170 négyzetméteres hídon ez 2 millió 200 ezer forintba fog kerülni.

A létványtervnek megfelelően borítsuk is be eszétikus acél-perforáltlemezzel a hossztartók mindkét oldalát. A lemez a kereskedelemben 4000 forintos négyzetméteráron szerezhető be, akciónk tehát 650 ezer forintot fog elvinni.

Hidunk acélszerkezeteinek felülete 320 négyzetméter, ezt le is kell mázolni, a biztonság kedvéért három rétegben, ennek anyagköltsége 2 millió 400 ezer forint lesz.

A már majdnem kész híd kap egy kézfogót is, 54 folyóméteren, ez 865 ezer forintba kerül.

Hogy a szerkezetet meg lehessen közelíteni, szükségünk van még 320 folyóméter járdára a híddal azonos szélességben, ez lesz a legnagyobb tétel, összesen 26 millió forint. Ha még meg is világítjuk tízméterenként elhelyezett lámpákkal, az további 16 millió forinttal emeli a költségeket.

Ez összesen 90 millió 835 ezer forint, amelyet ígéretünkhöz híven még megszorzunk kettővel, a munkadíjak végett. Az összköltség így 181 millió 670 ezer forintra rúg, egyhén felülárazva, amit tudjunk be a sietségnek és a szoros határidőnek. Érdekesség, hogy ha ezt a végösszeget 2,5-del megszorozzuk, szinte pontosan a Fővárosi Közgyűlés által legutóbb megemelt költségkerethez jutunk.

Számos ötletünk lenne, hol tenne nagyon jó szolgálatot még az árban benne bújó további másfél gyalogoshíd Budapesten, a Marina-öböl szögleténél exponáltabb helyen.

Hitünk szerint ennyi pénzért tartható a határidő

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek