Lejtőn lefelé a magyar vasúti pályaállapotok
A 100-as vonalon például a pályafelújítások ellenére is nő majd a menetidő, ráadásul fontos állomásokon nem állnának meg az IC-k.
A 100-as vonalon például a pályafelújítások ellenére is nő majd a menetidő, ráadásul fontos állomásokon nem állnának meg az IC-k.
A közösségi közlekedést lebonyolító cégeknek jövőre mintegy százmilliárd forinttal, a korábbi ötödével jut nagyobb támogatás – derült ki a 2021-es központi költségvetésről szóló javaslatból.
Az elfogadott költségvetési tervezet szerint jövőre 1,16 milliárd euróval gazdálkodhat a közlekedési és építésügyi tárca, ez 5,39 millió euróval több, mint idén.
Tarlós István szerint lesz forrás a 3-as metró felújítására is.
A közúti közlekedési infrastruktúrával kapcsolatos feladatok finanszírozásához szükséges tízmilliárd forint biztosítása érdekében átcsoportosít a kormány az idei költségvetési törvényben a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ javára.
Másfél évtizede húzódik a kék metró modernizálása.
Megszavazták a költségvetést a fővárosi közgyűlésben. A rendszerben továbbra is sok a lyuk, amit egyelőre hitelből vagy drágább megoldásokkal próbál kitermelni a főváros.
Az MTI birtokába jutott fővárosi költségvetés-tervezet szerint 7,9 helyett 9,5 milliárd forinttal számolnak a közlekedési és parkolási feladatok kiadásainál.
Nyolcvanöt vidéki település kap támogatást a helyi közlekedésre.