Díjmentes parkolás: nem volt ez rendesen átgondolva

iho/közút   ·   2020.11.07. 09:00
00_budapest_parkolas

A Magyar Kormány 2020. november 3-án a koronavírus miatti veszélyhelyzethez kapcsolódó intézkedések között bejelentette, hogy ismét díjmentesen lehet parkolni az országban, így Budapesten is. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ tisztában van azzal, hogy sokak életét kényelmesebbé teszi, ha autóval közelíthetik meg úti céljukat, a november 7-én elindult metrópótlás miatt azonban további jelentős pluszterhet ró a fővárosban közlekedőkre az ingyenes parkolás miatt megnövekedő gépjárműforgalom.

Elkezdődik az M3 metró belvárosi szakaszának felújítása. A metrópótlásban résztvevő buszok előnyben részesítése érdekében a belváros számos forgalmas útszakaszán torlódásokra, hosszabb utazási időre kell számítania mindenkinek, akár közösségi közlekedéssel, akár gépkocsival közlekedik.

A legkritikusabb várhatóan a Váci úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Kiskörúton lesz a helyzet, azonban a korlátozások, a számos forgalmas útvonalon megváltozó forgalmi rend és az összesen 13 kilométeres útszakaszon kijelölt buszsávok miatt kialakuló közúti torlódások várhatóan a teljes főváros és az elővárosok közlekedésére is hatással lesznek majd.

A metrópótlás miatti korlátozások tehát már önmagunkban is számottevő nehézséget okoznak minden Budapesten közlekedőnek.

A Magyar Kormány november 3-ai bejelentése, amely szerint ismét díjmentesen lehet parkolni az országban – így Budapesten is –, további jelentős pluszterhet ró majd a szokásosnál lassabban járható fővárosi utak forgalmára.

A BKK mindent megtett a metrópótlás miatt nehezebb közlekedési körülmények enyhítésére, azonban a metrópótló buszok gördülékeny haladására kijelölt buszsávok és az egyébként is szűk közúti kapacitás hatékonyságát nagymértékben ronthatják majd a parkolóhelyet kereső, arra várakozó autósok, de akár a torlódásokat megelégelve szabálytalanul a buszsávban haladó gépjárművek is. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ tisztában van azzal, hogy a járványhelyzetben sokaknak nemcsak kényelmesebb, de biztonságosabb választás is autóval közlekedni a fővárosban – bár a közösségi közlekedés használata is biztonságos –, azonban a díjmentes parkolás ismételt bevezetése most rendkívül rossz időzítéssel érkezett, és indokolatlan nehézségeket okozhat a következő hetekben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek