Diszkontosítási hullám: a finnek is kiszerveznek

iho/repülés   ·   2012.04.16. 10:30
cim1

Mika Vehviläinen, a Finnair elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a légitársaság költségeinek további csökkentése érdekében egy olyan vegyes vállalat létrehozásán dolgoznak, amelyik önállóan működve, átvehetné a Finnair összes rövid távú járatának üzemeltetését. Arról egyelőre nem adott tájékoztatást, hogy az új társaság milyen flottát üzemeltetne, de reményét fejezte ki, hogy még idén nyáron megszülethet az erről szóló döntés is – írja a TTG hírlevele.

Mint korábban az iho/repülés is többször hírt adott róla, jó néhány más légitársaság hasonló lépést tett vagy most szánja rá magát a rövid és közepes távú hálózat diszkont üzleti alapokon történő kiszervezésére. Az Ibériánál ez súlyos munkakonfliktust váltott ki, amelynek következtében várhatóan még nyáron is sztrájkolnak a repülőszemélyzetek. Hasonló váltásban gondolkodik az ausztrál Qantas, ami hasonlóan komoly sztrájkokhoz vezetett. És legutóbbi bejelentése szerint ezt az utat követi a KLM-Air France is, a holland–francia csoport a már meglévő és nemrég Budapestre is járatott nyitott Transavia holland diszkonttársaságba sorolja át a tervek szerint főként Európán belüli járatait.

Finnair A319-es Ferihegyen: sűrűbben járnak hozzánk a finnek, de esetleg más színekben?

A Flightglobal információi érthetővé teszik a finnek döntését: a Finnair a tavalyelőtti 4,7 millió eurós veszteségét 2011-re már 60,9 millióra tornázta fel. A társaság a mostani bejelentés előzményeként egyébként már tavaly elkezdte szervezni a brit Flybe diszkonttársasággal a Flybe Nordic hálózatot. Ugyancsak tavaly jelentette be a társaság a szintén szokásos takarékossági programot, amelynek keretében 2014-ig évi 140 millióval kell csökkenteni a költségeket. Tegyük hozzá: a Finnair is ama légi vállalkozások egyike, amelyek növekvő utasszám mellett kénytelenek elszenvedni a növekvő veszteségeket.

A TTG hírlevelében az olvasható, hogy Vehviläinen szerint a Finnair európai járatain legalább 20–40 százalék közötti költségcsökkentést szeretnének elérni úgy, hogy közben tovább bővítik az itteni útvonalhálózatot. A Finnair az idei nyári menetrendi időszakban gazdaságossági okokból megszünteti a kijevi és a stuttgarti járatát, miközben a tavalyi tízzel szemben már heti tizennégy járatot üzemeltet Helsinki és Budapest között, ami 40 százalékos növekedést jelent. Így már a hét minden napján két járatuk közlekedik a magyar fővárosba – adja hírül a TTG Hírlevele.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Tükröm, tükröm!

iho/repülés   ·   2024.04.16. 16:00

Micsoda ötlet! A koreai fapados Jin Air tükröket szereltetett a fedélzeti poggyásztartókba. Nem kell már az ülésen tipródni, hogy kiderüljön, van-e még hely a csomagunknak.