Dízel túragépek, dízel helikopter, és egy zsugorodó piac

iho   ·   2017.04.07. 13:45
DA50-V_4_cim

Sógoroknál megint történnek a dolgok. Két éve adtunk hírt a bécsújhelyi Diamond DA50JP7k repüléséről. Az ötszemélyes, rakétaszerűen emelkedő gázturbinás jószág érdekes átmeneti típust jelent a „szokásos”, egy légcsavaros–gázturbinás business típusok, mint a svájci Pilatus PC-12, a TBM700/900 és a Cessna Caravan, illetve a könnyű dugattyús túragépek között, ugyanakkor volt az osztrák típusnak már olyan verziója is, négy, illetve ötszemélyes kabinnal, amit Lycoming-félékkel szereltek.

A cég az Aero Frieedrichshafen, az európai kisgépes repülés nagy találkozója alkalmából meghirdette a típus dízelsorozatát. A négyüléses DA50-IV, az ötüléses DA50-V és a hétszemélyes DA50-VII a francia Safran gyár 230, 260, illetve 360 lóerős dízelmotorjaival repül majd, ugyanakkor továbbra is létezik a legnagyobb fajtának gázturbinás változata, méghozzá az ukrán Ivcsenko-Motor Szics AI-450S beépítésével. Ez egyébként ugyanaz a hajtómű, amit a Diamond a tavaly bemutatott DART-450-es, a maga kétüléses katonai kiképzőgépe kialakításához használtak.

A dízeles V sorozatot azonban láthatóan nem, vagy nem csak az európai piacra függesztett tekintettel alkották meg, az előzetes hírek szerint ugyanis ez lesz az egyik fontos típusa annak a kanadai Diamond -gyárnak, amelyet egy kínai érdekeltségű cég, a Wanfeng Aviation vásárolt meg hatvan százalékban.

A dolog azért sem meglepő, mert a Diamond Aircraft vezérigazgatója, Christian Dries Friedrichshafenben meglehetősen szkeptikusan nyilatkozott az európai kisgépes piacról a Flightglobal portálnak. A magángépek piaca a kontinensen már nem annyira vonzó, mint korábban. Az iparágat 50-70 év közötti pilóták dominálják, valamint pénzügyi bajokkal küszködő repülőklubok, amelyek leginkább 1955 és 1970 között készült gépeket kínálnak repülésre. A „dot com generáció” nem ezekkel akar repülni, az újgenercáiós gépek viszont túl drágák a fiatalok számára, fogalmaz a Diamond főnöke. A portál ehhez azt teszi hozzá, hogy az olyan kisebb Diamond, mint a DA-40-es, 400 ezer euróba kerül, a piacvezető négyszemélyes amerikai Cirrus SR22 700 ezerbe.

A portál elemzése szerint egyébként az évenként tartott Aero Friedrichshafen elsősorban a tulajdonos-pilótáknak szeretne újdonságokat és vonzó gépeket felvonultatni, és az idei kiállítás valóban gazdag például elektromos szerkezetekben, ultrakönnyű dugattyús gépekben és kisebb business jetekben, de a probléma az, amint ezt a portál a brit pilóta-tulajdonosok szövetségének vezetőjétől idéz, hogy Európában manapság nincs elég ember, aki repülne, és ez a gyártóktól a pilótaképző szervezeteken át a repülőterekig mindenütt érzékelhető.

Az Európában vezető szerepet betöltő Nagy-Britanniában például tavaly 3300-ról 2000-re esett vissza az új szakszolgálati engedélyek száma, a franciáknál is harmincöt százalékos a csökkenés, Németországban a kisgépek száma néhány százzal csökkent (persze így is elég tekintélyes, 2016-ban 7314 volt). Az európai légügyi hatóság szemlátomást próbálja a szabályozás egyszerűsítésével stimulálni az ágazatot, de ennek pozitív hatásaira még várni kell.

A kiállítás újdonságai között egyébként egy másik Diamond-konstrukció is feltűnést keltett, igaz, egyelőre még csak koncepcióként és fantáziarajzokon: a cég megpróbál betörni a forgószárnyas piacra, mégpedig egy viszonylag olcsó, könnyen repülhető négyüléses dízel-helikopterrel, a DART 280-assal, amely a piacon egyeduralkodó Robinson R-44-es kihívója lehetne.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Mentés

Kapcsolódó hírek