Drágább lesz a cseh sztrádahasználat

MTI   ·   2011.08.22. 15:19
A matricák ára két év után emelkedik újra. A közlekedési minisztérium számításai szerint a drágább  sztrádamatricák eladásából az állam mintegy 700 millió koronás többletbevételhez jut.

A Mladá Fronta Dnes című politikai napilap értesülése szerint ezzel Csehországban jelentősen megdrágul a közúti közlekedés. A sztrádamatricák a jövő évtől kezdve már csak Ausztriában és Magyarországon lesznek drágábbak, mint Csehországban - állítja a lap.

A javaslatot a közlekedési minisztérium dolgozta ki, s a kormánynak még jóvá kell hagynia. Pavel Dobes, közlekedési miniszter szerint azonban ez már lényegében csak formalitás. Azt mondta, hogy a minisztérium javaslata végleges, s a közlekedési alap szintén az új árakkal számol a jövő évben.

Csehországban a személygépkocsiknak kell sztrádamatricákat használniuk, míg a 3,5 tonnánál nehezebb teherkocsik elektronikus útdíjat fizetnek. A sztrádamatricák eladásából a jövőben várhatóan összesen mintegy 3,6 milliárd korona folyhat be az államkasszába. Az elektronikus útdíjból származó éves bevétel megközelíti a tízmilliárd koronát.

Csehországban több mint 1000 kilométer autópálya van, s néhány gyorsforgalmi út is fizetős. Jelenleg vita van arról is, hogy az elektronikus útdíjat több alsóbbrendű útra, illetve a személygépkocsikra is kiterjesztenék, azonban sem a politika, sem a szakma nem egységes ebben a kérdésben.

Kapcsolódó hírek

Nagyvasút Vasút Városi vasút

Külföldön nyomul a cseh vasúti ipar

iho/vasút   ·   2024.02.26. 10:00

Komoly árbevétel-növekedést ért el a cseh vasúti ipar. Az ágazat tavaly 130 milliárd cseh korona, mintegy 5,2 milliárd eurós összforgalmat könyvelt el, jelentős részben a külföldi megrendeléseknek köszönhetően. Lesz különvonat is, az Innotransra.