Dreamliner-bajok: a Qatar főnöke ismét nagyon dühös

iho/repülés   ·   2012.12.13. 21:36
cim_787

Szokásos mód ismét nem fogta vissza indulatait Akbar Al Baker, a Qatar szókimondó vezérigazgatója, és kemény szavakkal illette a Boeingot, amiért a társaság egyik friss 787-esét egy generátorhiba néhány napra földre kényszerítette.

Viszont Al Baker nyilatkozata nyomán is világossá vált, hogy a múlt héten történt kényszerleszállás a United 787-esével valóban nem függött össze a néhány gépen talált üzemanyagszivárgással, amiért az FAA a 787-esek átvizsgálását rendelte el: a Houston-Newark járat landolása New Orleansban ugyanannak a generátorvezérlési hibának volt a következménye, mint ami a dohai légitársaság gépét érintette.

A meghibásodott gép a Qatar harmadik 787-ese, a társaság mindeközben csütörtökön teljesítette egy másik Dreamlinerrel első menetrend szerinti járatát Doha és London Heathrow között. A generátorproblémával a hamadik példány az átvételi repülésekor küszködött, tehát utasokat nem érintett a hiba, ennek ellenére Al Baker azzal fenyegette az amerikai gyártót, hogy a társaság „nem fogad el több hibát, mert így is túl sokat várt a gépekre”. Mint ismeretes, a 787-es programja három évet csúszott, ezen felül a Qatar első Álomrepülője több hónap késéssel állhatott szogálatba egy hajtóműprobléma és a fedélzeti internet körüli gondok miatt.

Ugyanakkor Al Baker azt is elmondta, hogy a gép megfelel a társaság elvárásainak, „szép és gyors repülőgép” – nyilatkozott a dohai társaság vezére a Flightglobalnak.

London után az ausztráliai Perth lesz a következő Dreamliner-célállomás, ami Al Baker szerint azt jelenti, hogy a London-Doha-Perth vonalon Deramlinerről Dreamlinerre szállhatnak át az utasok. Hamarosan Frankfurtba és Münchenbe is repülnek az antilop-farokfestésű kompozit-gépek.

A Boeing tavaly ősz óta 39 Dreamlinert adott át a megrendelőknek, a legtöbbet a kibocsátó japán ANA használ, 16 példányt. Az év végéig várhatóan még hét gép kerül a társaságokhoz, közülük, mint említettük, kettő lesz a Qataré, és az ANA is további kettőhöz jut a megrendelt 36 gép közül. A Boeing ugyanakkor komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy sikerüljön ezen felül leszállítani kettőt az Air India, egyet a China Southern és egyet a LOT számára is. Az átadások felgyorsításának fontos jele, hogy a Boeing az utóbbi egy hét alatt hat új Dreamliner első repülését hajtotta végre.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.