Dunakeszi: megmarad a repülőtér?

iho   ·   2013.09.12. 11:30
cimkep

Dunakeszi önkormányzata a szakmai partner visszalépése miatt mond le a repülőtérre tervezett, uszodával épített sportkomplexum megvalósításáról. Az információ erről a városi portálon jelent meg, a közlemény keményen vádolja az ellenzéki pártokat, amiért „a város közösségének érdekében elvi támogatással előmozdított sportközpont ügyéből (...) nagypolitikai kérdést csináltak. Ennek okán a fejlesztés szakmai partnere visszalépett, így a tanuszodával rendelkező sportközpont megvalósulásának esélye drasztikusan lecsökkent.”

Az önkormányzati portál szerint az ellenzéki pártok „megfosztották a várost attól a lehetőségtől, hogy közel 4 milliárd forint EU-s támogatásból gyarapodjon. Ezzel Dunakeszi több támogatástól esett el, mint amennyi eddig összesen érkezett a rendszerváltás óta”.

A sportkomplexum a jelek szerint nem valósul meg a repülőtér területén

A portálon idézik a szakmai partner közleményét is: „A Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub semmilyen új sportcsarnok építésére vonatkozó zöldmezős beruházást nem támogat Dunakeszin. A klub csapatai ezután is a Radnóti Gimnázium tornatermében fogják játszani mérkőzéseiket. Határozottan ellenezzük bárminemű létesítmény felépítését a Dunakeszi Repülőtéren.”

Mint arról az iho/repülés korábban többször beszámolt, a repülőtér részbeni beépítését a repülőklubok mellett civil szervezetek és helyi lakosok ellenezték, és ők szerveztek akciókat is tiltakozásképp a beépítési tervek ellen. Legutóbb múlt héten autós felvonulást tartottak a Pele nevű környezetvédelmi egyesület szervezésében.

Azt már a nyáron sikerült a tiltakozásokkal megakadályozni, hogy a repülőtér területének jelentős csökkentése árán az UTE Sportklub tíz focipályát létesítsen a területen.

A hangárok továbbra is zárva várják a repülési tilalom feloldását

A mostani döntést a sportkomplexum tervének elvetéséről a környezetvédők rendkívüli győzelemként ünneplik a közösségi oldalakon, külön kiemelve azt, hogy a városi önkormányzat szerintük becsapta a lakosságot: noha a civilek már tavasz óta követelték, hogy megnézhessék a sportkomplexum megvalósíthatósági tanulmányát, a polgármesteri hivatal azt mondta, hogy ilyen nem létezik; most viszont kiderült, hogy „mégis készen állt az az előzetes megvalósíthatósági tanulmány, amely a repülőtérre tervezett sportkomplexum terveit olyan mélységig tartalmazta, hogy abban a leendő létesítmény alkalmazottainak létszáma, de még a fizetése is rögzítésre került.”

Több internetes hozzászóló szerint ezzel azonban még nem ért véget a történet, erre utal az is, hogy egyelőre nem hangzott el semmiféle konkrétum arról, hogy megindulhat-e ismét a repülés, hajlandó-e az önkormányzat feloldani az általa még nyáron újra elrendelt tilalmat, amelyről olyan szabálytalan repülésekre hivatkozva döntött, amelyek a repülőklubok szerint valójában nem történtek meg, illetve nem voltak szabálytalanok.

A repülőklubok szerint nem történtek szabálytalan repülések

A legfrissebb információ ezzel kapcsolatban az Opitz Nándor Repülőklub honlapján olvasható. A repteret használó két klub közül az Opitz az üzemben tartó Malév Repülőklubot augusztus végén kérte arra, hogy tegye meg a repülőtér megnyitását biztosító lépést (NOTAM visszavonása).

A Malév álláspontja azonban az volt, hogy „a Malév Repülőklub jelenleg nem rendelkezik LHDK repülőtér üzembentartására jogosító, érvényes szerződéssel. Ezt a helyzetet NOTAM tükrözi. A jelenlegi állapot megszűnéséig (érvényes szerződés megkötése Dunakeszi Várossal a repülőtér üzembentartásáról) a NOTAM nem kerül visszavonásra.”

Az Opitz Nándor Klub ezért repülő tevékenységeit Budaörs és Gödöllő repülőtéren folytatja, de közben a közlemény szerint tovább zajlanak a hosszú távú szerződések megkötésére irányuló tárgyalások az önkormányzattal.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek