E-jegy: jelentős bevételt hoz(hat)

MTI/iho   ·   2015.09.12. 16:45
ejegy0

A budapesti e-jegyrendszer kiépítésének tenderét elnyerő cég nyolc városban kiépített rendszerének adatait alapul vevő felmérése alapján azokban a városokban, ahol bevezették az e-jegyrendszert, drasztikusan csökkent a jegy nélkül utazók száma, az egyszer használatos papírjegyek helyére lépő tartósabb műanyagkártyák pedig észrevehető mértékben csökkentik a kiadásokat.

London, az Oyster az úr a tömegközlekedésben

Hraboczki Márton, a Scheidt & Bachmann Hungary ügyvezető igazgatója szerint az e-ticket rendszer igazságosabb, illetve sok esetben fajlagosan olcsóbb, mert az utazási idővel vagy távval arányosan fizetnek az utazók. – A fejlesztések nyomán az eddig használatban lévő menetjegyek egy részét felváltják az időalapon működők, amelyekkel egy adott időkereten belül akárhányszor át lehet szállni, nem kell újabb jegyet érvényesíteni, a rendszer a rövidebb utazásokért kevesebb összeget számít fel – sorolta.

New York, automaták a Silver Line-on, a WTC metrómegállónál. Teljesen normális az elektronikus tikett

Az elektronikus jegyrendszer egyik fontos hozadéka a város hatékonyabb utazásszervezése is, hiszen egy e-jegyrendszer bevezetésével mérhetővé válik, hogy az egyes útvonalakat milyen gyakran és hogyan használják az utasok, vagyis hol érdemes járatsűrítésekre és fejlesztésekre koncentrálnia a közlekedési vállalatnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek