East River, helikopterbaleset: halálos hevederek?

iho   ·   2018.03.30. 11:15
cim

Szokásos módon még a konklúziók levonása nélkül, de a történések fontosabb részleteit tisztázva, megjelent az amerikai Közlekedésbiztonsági Tanács előzetes jelentése a március 11-én a New York-i East Riveren történt, öt halálos áldozatot követelő helikopter-balesetről, benne a gép pilótájának, az egyetlen túlélőnek a vallomásával.

(fotók: Youtube, FlyNYon)

Mint beszámoltunk róla, az Airbus AS350B2 levett/nyitott ajtókkal szállt fel a nagyváros körüli fotórepülésre, ami rendkívül népszerű, mert ajtók-ablakok nélkül nagyszerű képek készítésére van lehetőség. A helikopter üléseihez tartozó szokásos biztonsági övek mellett az utasokat az ejtőernyősökéhez hasonló külön hevederek biztosították, nehogy kiessenek a gépből, ahogy forgolódnak az üléseken vagy el is hagyják az üléseket. Ezeket a hevedereket csak a földön lehetett karabinerrel bekapcsolni és kioldani.

Felszállás előtt a helikopter pilótája biztonsági eligazítást tartott, külön kitérve a mentőmellényekhez rögzített késekre, amellyekkel elvághatják a hevedert veszélyhelyzet esetén. Mint kiderült, az öt utas egyike sem volt képes a kés használatára a vízbe csapódást követően. Ugyancsak az eligazításon figyelmeztette az utasokat, hogy veszélyhelyzet esetén üljenek vissza a rendes pozíciójukba az üléseken, a pilóta az utasok fejhallgatóján keresztül adhatott nekik utasításokat.

A pilóta elmondása szerint miközben kétezer láb, vagyis mintegy hatszáz méter magasan észak felé repültek Manhattan fölött, a pilóta mellett ülő utas (aki egyszer már, a pilóta utasítása ellenére kikapcsolta az ülése biztonsági övét), az ülésen keresztbe fordult, és hátradőlt a pilóta felé, kinyújtva a lábát. (Vagyis felvette a pozíciót, ami ahhoz kell, hogy elkészítse az ilyen túrákon népszerű szokásos fotót, vagyis azt a képet, amin a táj szépségeit a saját lábaival együtt örökíti meg).

A pilóta ekkor kezdett jobbfordulóba dél felé, de a gép orra a vártnál gyorsabban fordult, a fülhallgatójában hallotta az alacsony rotor-fordulatszámot jelző hangot és a műszerfalon is megjelentek a figyelmeztető fények, köztük az üzemanyag nyomásának esését jelző fény, ami a pilóta számára azt sugallta, hogy meghibásodott a hajtómű.

A gép vezetője rádión jelezte a vészhelyzetet és utasította az utasokat, maradjanak a helyükön, közben többször sikertelenül próbálta újraindítani a hajtóművet. Amint világossá vált, hogy Manhattan fölül sikerül a folyó felé elkerülnie a magasépületeket, a vízre szállás érdekében aktiválta a gépre szerelt felfújható ballon-úszókat, amelyek a felszínen tarthatják a helikoptert. A kényszerleszállás előtti teendők közepette akarta működtetni az üzemanyag-rendszer vészleállítóját, de ez már lekapcsolt helyzetben volt, és az elöl ülő utas hevederének egy darabja volt hozzá szorulva.

A pilóta visszakapcsolta az üzemanyag-rendszert, és ismét megpróbálta újraindítani a hajtóművet, amely életre is kelt, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy elkerülhető legyen a vízre szállás, ezért a pilóta ismét lekapcsolta az üzemanyagot, így ért a gép az East River felszínére. A kabin gyorsan telt vízzel, a helikopter 45 fokra megdőlt, majd teljesen átfordult. A pilóta próbálta kiszabadítani a mellette ülő utast és kioldani a hevedert rögzítő karabinert, de nem sikerült. Már teljesen a víz alatt volt a gép, amikor a pilóta kioldotta a saját bekötését és a víz felszínére tudott emelkedni, majd egy arra járó vontató kimentette.

Az eddigi vizsgálat szerint helikopter csúszótalpaira szerelt úszó-tömlők baloldalon erősebben felfúvódtak, mint jobboldalon. Az előzetes jelentésből az vehető ki, hogy a kivizsgálók nem találták nyomát hajtóműhibának.

Mint korábbi összefoglalónkban jeleztük, a baleset körülményeinek tisztázásáig az NTSB javaslatára az FAA letiltotta a levett ajtókkal történő fotórepüléseket. A washingtoni törvényhozók közül néhányan, ahogy más, Manhattan körüli légibalesetek kapcsán is tették, most is javasolták a nagyváros feletti turista repülések teljes betiltását.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.