Eggyel több helyen lehet kényelmesen átszállni Budapesten a 80a-ról

iho/vasút   ·   2021.12.12. 16:25
00_akademiaujtelep_kesz

Akadémiaújtelep megállóhely nagyban segíti a budapesti, elővárosi közösségi közlekedés fejlődésének dinamikáját, hozzájárul az utazóközönség kényelmének kiszolgálásához.

Az új megállóhely a vasútvonal 114+00 hm szelvénye környezetében, Budapest XVII. kerületében a Pesti út–506. utca kereszteződésénél épült meg. A megállóhelyen két, 250 méter hosszú, sk+55 centiméter magas peron épült, amik közül az első a város felől közvetlenül megközelíthető szélső peron, a második pedig a második vágány és a vontatóvágány közötti szigetperon. A szigetperont egy négy méter nyílású vasbeton keretelemekből álló gyalogos aluljárón lehet megközelíteni – ez is most épült. A peronokon hatvan méter hosszú perontetők épültek. Az akadálymentes közlekedés érdekében lifteket is beüzemeltek, továbbá a hangos- és vizuális utastájékoztató rendszeren túl taktilis burkolati jelzések és Braille-írás segíti a tájékozódást.

A megállóhelynél huszonhárom férőhelyes P+R parkolót is építettek – a mozgáskorlátozottaknak két helyet garantáltak. A beruházás során B+R kerékpártárolók is létesültek. A parkoló megközelítése közúton a Pesti útról lehetséges, ennek érdekében átépült és kanyarodó sávval egészült ki a Pesti út–506. utca kereszteződése, sőt jelzőlámpás lett csomópont, ahol új gyalogos átkelőhelyeket is felfestetettek.

(fotók: NIF Zrt.)

A megállóhelyi liftek műszaki átadása még várat magára, így azok még a munkaterület részét képezik, várhatóan 2022 tavaszán helyezik azokat üzembe.

  • A megállóhely létesítése a Rákos (kiz.)–Gödöllő (kiz.) vasúti szakasz korszerűsítésének során épült. A beruházás során 25,2 kilométeren átépült vasúti pálya mellett cél volt továbbá a 100–120 kilométer/óra pályasebesség és a 225 kN tengelyterhelés biztosítása.
  • Akadémiaújtelep megállóhely építésén túl számos korszerűsítésen esett át Pécel és Isaszeg vasútállomás, Rákosliget, Rákoscsaba-Újtelep, Rákoscsaba és Gödöllő Állami telepek megállóhely is.
  • Négy új különszintű közúti keresztezés létesült a Cinkotai úton, a Tarcsai úton, Pécelen és Isaszegen. Felújították a villamos felsővezetéki és a térvilágítási rendszert, valamint Gödöllő külterületén új villamos alállomás létesült.
  • A teljes Rákos–Hatvan vonalszakaszon új, korszerű biztosítóberendezést, valamint távközlési rendszert, új utastájékoztató rendszert, valamint új tűz- és vagyonvédelmi rendszert telepítenek. A vonalszakaszon kiépül az ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer.
  • A 80-as vasútvonal komplex rekonstrukciójának közvetlen célja a Mediterrán folyosó északi ágán, az ukrán és szlovák vasutak felől érkező forgalom kiszolgálása, az Eger, Miskolc, Ózd, Kazincbarcika kiemelt ipari térségek áruforgalmának biztosítása.
  • A projekt átfogó célja, hogy a TEN-T folyosók elemeinek fejlesztésével javítsa az ország nemzetközi elérhetőségét és a vasúti közlekedési kapcsolatokat az Európai Unió országai között. A beruházás lehetővé teszi a megfelelő színvonalú tranzit forgalom lebonyolítását Magyarországon keresztül, Európa délnyugati és északkeleti területei között.
  • Idén sikerült lezárni a vasúti pályaépítési munkákat, a távközlési munkákat, valamint az új biztosítóberendezés üzembe helyezését. Várhatóan 2022. harmadik negyedévében az ETCS 2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése is befejeződik.

Mától Akadémiaújtelepről is gyorsan, tizenöt perc alatt eljuthatunk a Keleti pályaudvarra, ezzel a rákosmentiek közlekedése hatékonyabb és zöldebb lesz mind a belváros, mind az agglomeráció felé, mert így nem kell a dugókban órák hosszat araszolni busszal vagy autóval.

Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója arról beszélt, „tizenöt évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy Rákosmentén vasúti megállók kiépítéséről beszéljünk. Lehetetlennek tűnt, hogy színvonalasan, megbízható módon, korszerű vonatokkal lehessen bejárni Budapest központjába. Mára ezen a vonalon alacsonypadlós motorvonatok, illetve emeletes, az utazó közönség igényeit maximálisan kielégítő légkondicionált, akadálymentesített vonatok közlekednek. Ennek az új megállóhelynek köszönhetően a XVII. kerületi, Akadémiaújtelep térsége lényegében metró színvonalú, a közúti közlekedéstől teljesen elválasztott, korszerű kötöttpályás kapcsolatot kap Budapest belvárosába, a Keleti pályaudvarhoz.”

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában, európai uniós forrásból valósult meg. A vasúti pálya és a kapcsolódó létesítmények kivitelezését az SB-Rákos 2017 Konzorcium (vezető tag: Strabag Vasútépítő Kft., tag: Belfry PE Kft.) végzi 62 milliárd 267 millió 583 ezer 106 forintból, a biztosítóberendezési, távközlési és ETCS 2 rendszer kiépítését pedig a Thales Austria GmbH és Thales Rail Signalling Solutions Kft. 23 milliárd 794 millió 198 ezer 21 forint értékben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.