Egy forgatókönyv margójára

Szörnyű hír járta be a szerb és a hazai sajtót múlt hét pénteken: Szabadka belvárosában, a Nagyposta épülete előtt egy emelőkosaras autóban dolgozott két vajdasági operatőr, akik halálos balesetet szenvedtek, mert egy arra forduló, magyar pótkocsis teherautó elsodorta a felemelt kosaras járművet. A két operatőr kizuhant a kosárból és a pótkocsi kerekei alá került, ahol semmi esélyük nem volt már a menekülésre.

A hír – sajnos mondhatni – szokványos, esti híradós momentum, de ennél sokkal több rejtezik mögötte. Közlekedési hír, hiszen közúton, közlekedési helyzetben történt a baleset, a forgalomban részt vevők okozták. Közlekedési téma azért is, mert a két operatőr éppen Szabadka járműforgalmáról készített filmet. További érintettségünk pedig azért fontos, mert e sorok írója ugyancsak operatőr, és ezen minőségében számos közlekedési filmet készített az iho számára.

A megdöbbentő esetben elhunyt két kolléga közül csupán az egyikőjük neve ismert a sajtóból. Goran Nimčević 38 éves volt, szabadúszó operatőrként és videografikusként tevékenykedett. Tapasztalt szakembernek számított, hiszen több reklámfilm, dokumentumfilm és videoklip fűződik a nevéhez. Mindezek mellett zenész is volt.

A kamera mögött állva az ember jóval kiszolgáltatottabb, mint egy hétköznapi gyalogos, hiszen ebben a helyzetben mi a „csövön” át nézzük a világot, ezért a periferikus látás csökken vagy megszűnik. A vasút vagy bármilyen más jármű környezetében az operatőr nem tud figyelni az eseményekre, mert csak arra összpontosít, amit az objektív lát. Ezért kell segítő, aki figyel a környezetre. Ezért van szükség láthatósági eszközökre, kordonra, közlekedési helyzetben terelésre, netán rendőri biztosításra.

Sajnos elgondolkodtató, hogy jelen esetben miért nem volt biztosítva a kosaras kocsi. Miért nem volt kordon vagy bójás terelés körülötte? Miért nem voltak bekötve a kosárban dolgozók? Talán az ilyen esetekben tapasztalható hozzáállás a ludas, melyet többször is tapasztalhattunk délvidéki forgatásaink során? Munkabiztonsági területen jóval nagyobb a fegyelmi lazaság, mint hazánkban. Holott a szerb hatóságok is minden mozzanatról papírt kérnek, minden filmes tevékenység engedélyköteles.

Szabadka főtere zsúfolt, közlekedési szempontból nem a legszerencsésebb kialakítású. A város vezetése minden járművet beenged a belvárosba, ezért fordulhat elő ott segédmotoros kerékpártól kezdve pótkocsis teherautóig minden. Péntek délelőttönként ott is nagy a zűrzavar, hiszen közeleg a hétvége, rohannak az emberek. Ilyenkor sokkal nagyobb körültekintéssel kell megszervezni egy emelőkosaras jármű elhelyezését ebben a közegben.

Nem tudjuk, hogy miért hibázott a teherautó vezetője. Vagy nem volt tisztában a járműve űrszelvényével, vagy váratlan mozgást végzett a daru, ezért sodorhatta el. A tény, hogy a sofőr nem figyelt a kosárban dolgozókra, ezért történt meg a tragédia.

Sajnos sokszor, sok esetben nem figyelünk a környezetünkre. A rohanó világban nem vesszük észre a másik embert, a másik járművet, sokszor fogalmunk sincs, hogy milyen helyzetbe kerülünk az utakon. Nem használjuk az irányjelzőt, nem állunk meg a gyalogátkelő előtt és figyelmen kívül hagyjuk a másik jármű mozgását, a közúti jelzéseket, gond nélkül áthajtunk a piroson. Szinte minden esetben befelé fordulunk. Saját világunkban élünk és abban a hitben létezünk, hogy „ezek a szerencsétlenségek velünk úgysem eshetnek meg”.

Pedig megeshetnek. A baleseti statisztikák bizonyítják. Hiába a tiltás, hiába az ellenőrzés, mégis behajtunk oda, ahova nem szabad, mégis telefonálunk fél kezünkkel és közben kólát iszunk vagy túrós táskát reggelizünk.

Nem ülhet mindenki mellett egy rendőr vagy közlekedésbiztonsági szakértő. Nekünk magunknak kell figyelnünk – magunkra és környezetünkre. Autóban és azon kívül egyaránt.

E két kollégát már nem hozza vissza ez a pár gondolat, de legyen üzenet ez a jegyzet: Emberek! Figyeljünk jobban egymásra!