Egy szerdai napon lép vonattal a nyilvánosság elé az első bérelt Henschel nagydízel

iho/vasút   ·   2024.12.06. 14:00
_henschelmozdony-

Éppen fél évvel azt követően, hogy a nagyobbik államvasút-társaság jelezte, az Akiem-Eurosprinterek után dízelfronton is erősít, úgy tudni, december 18-án mutatkozik be kísérleti jellegű vonattovábbítással az első Svédországból honosított nagyvas.

Június elején harapózott el a hír, miszerint a megnövekedett utazási igény és a járműhiány enyhítése érdekében a MÁV-Start folyamatosan dolgozik a tartósan bérelhető használt járművek üzembe állításán. Rövid távú, átmeneti megoldásként – az Akiem-Eurosprinterekhez hasonlóan – nagydízelek bérlését vetítették előre a Nordic Re-Finance svéd lízingcégtől. A korabeli híradás szerint a tizenöt TMe sorozatú dízelgépet a MÁV Rail Tourson keresztül vennék árendába, és a Henschel-féle nagyvasak az első körben az észak-balatoni vonalon állnának forgalomba, később pedig a lajosmizsei vonalon is megjelennek.

Később hosszú ideig csend honolt, volt szó lelakott mozdonyokról, megváltozott bérleti konstrukcióról, mígnem újabban az körvonalazódott, hogy a TME-k mindenféleképpen megkezdik magyarországi üzemüket. Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója a decemberi Indóházban megjelent nagyinterjújában kérdésre válaszolva kijelentette: „A Henschel dízeleknél (…) már folyamatban van a mozdonyok magyarországi szolgáltatásra való alkalmassá tétele. Ezekkel a járművekkel – ahogy korábban is elmondtuk – az a célunk, hogy a dízelvontatású, hosszabb és forgalmasabb személyvonatok vontatásában segítsenek.”

Erre az okfejtésre rezonál a nem cáfolt iparági hír: december 18-án Dombóvárról (képünkön) kigurul az első, a svédeknél TME sorozatú (eredetileg a dán vasútnál: ME sorozat) nagydízel, és a Pannónia Interrégió vonalán fut egy-két kört – és ami pikáns vetület, CRS (Continental Railways Solution) személyzettel!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek