Egyben fel tudnak emelni egy egész Kiss motorvonatot az új szolnoki karbantartócsarnokban

iho   ·   2021.06.29. 15:00
20380_E3VA7589_210629_2

A MÁV 1 milliárd 170 millió forint saját forrásból a nyolcezer négyzetméteres Pálmaházat alakította át a Kissek karbantartásának elvégzésére a szolnoki járműjavító területén.

A járműjavítóban 2020 áprilisában kezdődött meg a korszerű, magas színvonalú karbantartóbázis kialakítása a korábbi villamos mozdonyjavító csarnok területén. A kivitelezési munkák elvégzésével a MÁV-Start a MÁV-Vagont bízta meg – írja a vasúttársaság sajtóközleménye.

A Kiss karbantartó csarnok átadóján Kerékgyártó József, a MÁV-Start vezérigazgatója elmondta: „A kialakított karbantartóbázis számára Magyarországon egyedülállóan, egy teljes Kiss motorvonat – forgóvázakkal együtt történő  egyidejű emeléséhez Emanuel gyártmányú, huszonnégy önálló emelőoszlopból álló csoportemelő rendszert telepítettek. Az emelés biztonságát a mai kor színvonalának megfelelő, integrált vezérlési és védelmi funkciók segítik elő. Az emelőoszlopok a használaton kívüli időszakban könnyen mozgathatók, ezáltal a járművek minden része hozzáférhető a karbantartási feladatok elvégzése során.”

Kerékgyártó József, a MÁV-Start vezérigazgatója (képek: Vörös Attila)

A csarnokban két vizsgálócsatornát építettek ki mindkét vágány teljes hosszában, amik ledes megvilágítást kaptak. A járművek magasabban elhelyezett részegységeihez az erre a célra fejlesztett mobil állványok biztosítják a hozzáférést. Biztonságtechnikai céllal korszerű zuhanásvédelmi rendszert is telepítettek. Számos épületgépészeti átalakítás és fejlesztés is megvalósult. A csarnok részben új elektromos-, sűrítettlevegő- és vízhálózatát a Kiss motorvonatok műszaki jellemzőinek figyelembe vételével alakították ki. A csarnok egyik vágányába egy modern csapnyomásmérő berendezést építettek be, amely 4×15 tonna kerékterhelésig lehetővé teszi a vasúti járművek mérlegelését, az eredményeket pedig egy informatikai rendszerben dokumentálja.

A beruházáshoz kapcsolódóan már korábban elvégezték a csarnokba vezető mindkét vágány villamosítását, így a motorvonatok tolatómozdony igénybevétele nélkül a csarnok bejáratáig tudnak közlekedni. A felújított üzemcsarnok infrastruktúra szempontjából megteremti az alapfeltételeket a Kissek karbantartási feladatainak végrehajtásához, valamint lehetőséget ad a karbantartó személyzetnek a tiszta, modern és biztonságos környezetben történő munkavégzésre. A fejlesztéssel így helyben végrehajthatóak a motorvonatok és egyéb vasúti járművek közlekedésbiztonság szempontjából fontos ellenőrzései.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere; Kállai Mária, Szolnok és térsége parlamenti képviselője; Stánicz János, a MÁV-Start Zrt. vasútijármű-javítás igazgatója és Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek